napi evangelium






Napi evangélium


2013. december 31. – Kedd

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Jn 1,1-18


Elmélkedés:

A polgári esztendő utolsó napján a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten felé mindazért, amit nekünk adott, illetve ehhez a bocsánatkérés kapcsolódik mulasztásaink, hibáink miatt. Tőle kaptuk az elmúlt esztendőt és annak minden napját, s ma előtte kell számadást tartanunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnk felhasználásáért. Mire használtuk ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Erősödött-e hitünk? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e? Felhasználtam-e az elmúlt esztendő napjait arra, hogy erősítsem Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának teljesítésére?
Amellett, hogy visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, előre is tekintünk. Tervezgetünk, elhatározásokat teszünk. Mire fogom használni az előttem álló év napjait, amelyeket új lehetőségként kapok Istentől? Felelős vagyok azért, hogy üdvösségem érdekében Isten akaratának megfelelően használjam fel életem napjait.
Ma Szent János evangéliumának bevezetését olvassuk az öröktől fogva létező Ige (Fiúisten) megtestesüléséről. Az isteni örökkévalóság és az emberi világ időhöz kötöttsége találkozik. Elgondolkozom: időben való létezésem az örökkévaló Isten felé tart?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké”, legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljunk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az szeretete által.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: