Napi evangélium

Abban az időben: Mikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták –, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.”
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya.
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magadat és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó büntetését kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.”
Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”

Elmélkedés:

Akié minden hatalom
Történelmi tanulmányaimból emlékszem a XVI. századi északi hétéves háborúra, amely amiatt tört ki, hogy a dán uralkodó nem akarta kivenni királyi címeréből a három korona jelképét, s ezzel azt akarta kifejezni, hogy igényt tart a Svédország feletti uralkodásra. A címervita mögött jelentős érdekek húzódtak meg. Nem a történelmi esemény miatt hozom fel az esetet, hanem annak példájára, hogy egy uralkodó, egy király nem véletlenül használ bizonyos dolgokat a címerében, hanem azt kívánja megjeleníteni, hogy mely területek tartoznak fennhatósága alá. Ennek kapcsán felmerül bennem a kérdés, hogy ha lett volna Jézusnak címere, vajon mi lett volna benne? Mert hiszen királynak nevezzük őt. Királyi korona aligha illene az ő címerébe, legfeljebb a töviskorona.
Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, akinek uralma nem hasonlítható a földi királyok hatalmához. Ha ez utóbbiból indulnánk ki, biztosan félreértenénk Krisztus királyságát. Jézus Krisztus a szívünk királya, az ő uralma egyesít minden benne hívő keresztény embert.
Ki ad Krisztusnak királyi hatalmat? Két evangéliumi történet vezet el bennünket a válaszhoz. Elsőként a csodálatos kenyérszaporítást érdemes felidéznünk. Miután az emberek jóllaktak az Úr által adott kenyérből, Jézus észrevette, hogy „érte akarnak jönni és erőszakkal királlyá akarják tenni” (Jn 6,15). A kenyéradásban ugyanis a nép a messiási idők jelét látta és azt gondolta, hogy Jézus a messiás-király. De ez csupán emberi elképzelés volt. Jézus nem királyi messiás, nem uralkodó. Ezért félrevonult és visszament a hegyre, hogy egyedül legyen. Jézus nem akar ilyen király lenni és elzárkózik attól, hogy népfelkiáltással királlyá válasszák. Elutasítja azt a királyságot, amit az emberek akarnak neki adni.
A másik esemény időben korábban történt, ez Jézus megkísértése. Nyilvános működésének megkezdése előtt Jézus a pusztába vonult negyven napra, ahol megkísértette őt a sátán. Két sikertelen próbálkozást követően harmadik kísértésként egy magas hegyre viszi fel őt az ördög, és felvonultatja szeme előtt a világ minden országát (vö. Mt 4,8-9). Azt mondja Jézusnak, hogy minden dicsőséget és hatalmat neki ad, ha leborulva imádja. A sátán uralkodóvá, királlyá akarja tenni őt. Jézus határozottan visszautasítja a kísértőt, elutasítja a felkínált hatalmat, nem kér ebből az uralomból, mert nem így akar uralkodni a világon. Jézus ezt mondja: „Távozz sátán! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Mt 4,10). Jézus tehát elutasítja azt a királyságot, amit a sátán akar neki adni, miként elutasította az emberek által ajánlott királyságot is.
Miért utasítja vissza Jézus e törekvéseket? Mert sem a sátán, sem a tömeg nem rendelkezik valódi hatalommal. Az igazi hatalom Isten kezében van, és Jézus egyedül Istentől fogadja el a hatalmat. Mennybemenetele előtt Jézus összegyűjtötte tanítványait és ezekkel a szavakkal vett tőlük búcsút: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön” (Mt 28,18). Jézus Istentől kapott hatalma maradandó. A világ országainak dicsősége, amit egykoron a sátán megmutatott, időközben eltűnt. Krisztus dicsősége azonban, amely szenvedésében, halálában és feltámadásában nyilvánult meg, nem múlik el soha. Ezt a dicsőséget nevezhetjük a világ végéig velünk maradó Krisztus királyságának.
Mennybemenetelekor így folytatja Jézus az imént idézett szavait: „Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20).
Ma, amikor lezárjuk a Hit évét, különösen is megfontolandóak ezek a szavak. A Hit évét ugyan befejezzük, de Krisztus műve folytatódik a világban. A küldetést, amelyet egykor apostolaira és az Egyházra bízott, a Hit évét követően is folytatnunk kell. Megújult, megerősödött hittel induljunk, hogy Krisztus tanítványává tegyük az embereket!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, aki a világmindenség és szívünk királya vagy. Te egykor kinyilvánítottad, hogy országod nem ebből a világból való. Országodba a bűnbánat gyakorlásával és lelki újjászületéssel juthatunk. A kereszten függve a bűneit beismerő embernek azt ígérted, hogy veled lesz a mennyben. Vezess minket is a mennybe! Te a kereszten megmutattad, hogy nem uralkodni akarsz az embereken, hanem üdvösségünket szolgálni. Most azt kéred tőlünk, hogy szívünket vonjuk el a földi dolgoktól, és életünk keresztjét hordozva kövessünk téged királyi utadon a menny felé. Kereszthalálodat követően a feltámadásban halhatatlan királyként mutatkoztál meg. Adj nekünk halhatatlanságot, add nekünk az örök életet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!