Napi evangélium

Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.

Elmélkedés:

Úgy kellett sírnom
Lisieux-i Szent Teréz a következőket mondta azon szentmise után, amelyen életében utoljára járult szentáldozáshoz: „Abban a pillanatban, amikor a pap a szentmise elején elkezdte a bűnbánati imát, úgy éreztem magam, mint a vámos vagy mint a nagy bűnös nő. Úgy éreztem, hogy a jó Isten olyan irgalmas! Úgy éreztem, arra késztet ez, hogy kérjem Isten bocsánatát. Úgy kellett sírnom.” Mennyi őszinteség, alázat, igazi bűnbánat van a szavakban! Szent Teréz példája segítsen minket abban, hogy a bűneit megbánó evangéliumi vámoshoz hasonló lelkülettel álljunk Isten elé!
Jézus példabeszédeinek egyik jellegzetessége, hogy egymással ellentétes emberi viselkedéseket mutat be. Ezzel a módszerrel állásfoglalásra, választásra készteti a hallgatót: melyik magatartást akarja követni? Gondoljunk csak a pásztorra és a béresre. A pásztor megvédi a rábízott juhokat, a béres viszont nem törődik velük és inkább elmenekül, ha jön a farkas és nem védi meg a juhokat (vö. Jn 10,11-15). Egy másik példa erre az okos és balga szüzek hasonlata. Az okosak hoznak magukkal tartalék olajat lámpásaikhoz és amikor megérkezik a vőlegény bemennek a menyegzőre, a balgák viszont készületlenségük miatt lemaradnak az ünneplésről (vö. Mt 25,1-13). Idézzünk fel egy harmadik példát is, ahol első pillantásra talán nem ennyire feltűnő a szembeállítás, pedig itt is erről van szó. A tékozló fiú megtérése, hazatalálása történetében ott van az ő testvére, az idősebb fiú, aki rossz szemmel nézi apjuk örömét és irigykedik, hogy testvérének újra helye van az atyai házban, s emiatt nem is megy be a házba az ünneplők közé (vö. Lk 15,11-32). Igen, itt is választási helyzetbe kerül a hallgató, az olvasó.
A mai vasárnap evangéliumában szintén ellentétes emberi magatartásokat láthatunk. A farizeus önmagát magasztalva és saját vallásosságát dicsérve imádkozott, ha ezt egyáltalán imának lehet nevezni. A vámos szemlesütve ismerte be bűnösségét Isten előtt és esedezett bűnei bocsánatáért. E példabeszéddel Jézus az imádkozás helyes módjáról tanít. Ezek szerint imádságainkban ne legyünk elbizakodottak, mint a farizeus, hanem alázattal forduljunk bűneink bocsánatáért Istenhez, miként a vámos is tette. Ez a gondolat abból fakad, hogy a megelőző részben a kitartó imáról van szó (vö. Lk 18,1-8), s mintegy ennek folytatása ez a rész. Túlzottan leegyszerűsítenénk azonban a történet mondanivalóját, ha csupán az imaéletre vonatkoztatnánk a példázatot, hiszen egész vallási életünkre, magatartásunkra érvényes mindez.
A történetben nagyon érdekes, hogy a farizeus „magában imádkozik” (vö. Lk 18,11). Ne arra gondoljunk itt, hogy halkan, mások számára nem hallhatóan végzi imáját vagy esetleg imádságos gondolatai csak a fejében járnak és nem mondja ki azokat. Talán inkább arra utal e szóhasználat, hogy imádságát nem Istenhez intézi, hanem tulajdonképpen csak magának beszél. Ettől a magunkba fordulástól szeretne bennünket megóvni Jézus imaéletünkben és hitéletünkben egyaránt. A vallásossággal nem magam felé fordulok és nem bezárkózok a magam kis lelkivilágába, hanem megnyílok Isten felé. Tévedés, hogy a hit magánügy. A hitnek, a hit gyakorlásának valóban vannak egyéni, személyes vonatkozásai, de ugyanakkor egy közösség része vagyok, amelynek tagjait a közös hit kapcsolja össze.
A farizeus lelkületével van egy másik hiba is, tudniillik az, hogy vallásgyakorlatának eredményeit önmagának tulajdonítja. Talán bennünket is megkísért időnként az a gondolat, hogy elismerően gondolkodjunk hitéletünkről. Néha még a gyóntatószékben is azt soroljuk, hogy milyen gyakran imádkozunk, járunk szentmisére, olvassuk a Szentírást. Igen, ezek szép eredmények lehetnek, de legyünk alázatosak! Helyesen imádkozni csak alázattal lehet. Az imádság szavait Istennek köszönhetem, a szavakat ő adja ajkamra, a gondolatokat ő ébreszti bennem, de még az alázatot is neki köszönhetem. Ha el tudok menni a szentmisére, ezt csak Istennek köszönhetem, és neki tartozom hálával azért, hogy a Szentírásban szól hozzám. Ha pedig a vallásosság egyik legfontosabb eleme, az igaz bűnbánat érzése ébred szívemben, ezt is Istennek köszönhetem. Isten az alázatos embert szereti, a kevélyeknek ellenáll.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem! Ha igaznak tartom magam, te nem tudsz semmit sem ajándékozni nekem. Ha el akarom magammal hitetni, hogy tökéletes vagyok, elzárom magamat kegyelmi ajándékaidtól. Ha elégedett vagyok önmagammal, te nem tudsz jobbá tenni. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem előtted bűneimet, te megajándékozol engem a bocsánattal és az üdvösséggel. Adj szívembe mindenkor őszinte bűnbánatot, hogy irgalmad felemeljen. Nevelj engem arra, hogy sose keressem az emberek tetszését és ne várjak tőlük elismerést, hanem mindig neked engedelmeskedjek, s ezáltal méltó legyek arra, hogy gyermeked vagyok. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!