napi evangelium






Napi evangélium


2013. október 24. – Csütörtök

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”

Lk 12,49-53


Elmélkedés:

Félreérthetőek Jézus szavai. Úgy tűnik, mintha ő akarná a „szakadást” és a „tűz lángra lobbanását.” Pedig neki nem ez a célja, hanem előre látja, hogy szavai, az igazság tanítása megosztást fog kelteni, azaz szavainak ez lesz a következménye.
Már az első keresztények is megtapasztalták, s később az Egyház története folyamán mindvégig megfigyelhető, hogy Jézus tanítása elkerülhetetlen módon szembeállítja egymással a jót és a rosszat, az igazságot és a hazugságot, az igazságosságot és az igazságtalanságot, a békét és az erőszakot, a Jézusban hívőket és a vele szembefordulókat. Jézus kijelentései akkor válnak drámaivá, amikor ezeket az értékeket, illetve hiányokat az egyik oldalon is és a másikon is emberek képviselik, hívők és nem hívők. A szavak összeütközése után következnek a cselekedetek.
Milyen tűzre gondol Jézus? Az Isten iránti szeretet tüzét akarja meggyújtani, felszítani bennünk, hogy ez a tűz megtisztítson minket. Ez jelzi számunkra, hogy Isten minket is kiválasztott, nekünk is szeretné megmutatni önmagát, hogy megismerjük őt és szeretetét. Istent azonban nem mindenki fogadja el, nem mindenki akarja megismerni. Vannak, akik elutasítják. Ez okozza a szakadást az emberek között, sőt olykor még a családokon belül is.
Az ószövetségi időkben és Jézus korában is a tűz Isten jelenlétének, dicsőségének és szentségének volt a jele. Akarom-e, hogy bennem is égjen Isten jelenlétének lángja? Akarok-e a tűz közelében, Isten közelében élni?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: