napi evangelium






Napi evangélium


2013. október 22. – Kedd, Boldog II. János Pál pápa

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.

Lk 12,35-38


Elmélkedés:

Amikor Jézus az ő végső időkben várható második eljöveteléről beszél tanítványainak, a virrasztást és az éberséget köti lelkükre. A keresztény virrasztás tehát nem más, mint Jézus visszatérésének várása és az arra való lelki felkészülés. A világ sokszor elvonja figyelmünket erről a végső találkozásról, végső célunkról. Ez az éberség elvesztését jelenti, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy találkoznia kell az Úrral. A bűnben élő ember csak a jelennek él, s nem gondol sem a jövőre, sem bűnös cselekedeteinek következményére.
Jézus arra tanít minket, hogy legyünk mindenkor készek jövetelére és a számadásra. Ennek szemléltetésére a szolgák várakozását említi, akik nem tudják előre, mikor fog uruk megérkezni. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsesei, amelynek lángját őriznünk kell. A keresztény éberség nem engedi kialudni a lángot. Ugyanakkor az állandó várakozás állapotában is vagyunk. Nem láthatjuk még színről-színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. A várakozás olajával tápláljuk lelkünk lángját!
Még egy figyelmeztetés kívánkozik ide. Ne üljünk fel azoknak a híreszteléseknek, amelyek a világvége közeli bekövetkeztét jósolják! Főként akkor ne adjunk hitelt az ilyeneknek, ha napra pontosan megmondják, mikor fog bekövetkezni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Isten, igaz, hatalmas és türelmes bíró, ki jól tudod, milyen gyarló és álnok az ember; légy erősségem, hogy minden bizalmamat beléd vethessem, mert nem elég biztonság nekem a lelkiismeretem. Te tudod, amit én nem tudok, s ezért illő, hogy ha dorgálnak, megalázkodjam és szelíden mindent elviseljek. Bocsásd meg nekem kegyelmesen, hogy annyiszor nem tettem ezt, és add meg nekem a nagyobb türelem ajándékát.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: