napi evangelium






Napi evangélium


2013. október 5. – Szombat

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,17-24


Elmélkedés:

Az evangéliumokban szó van arról, hogy Jézus missziós útra küldi 12 apostolát. E küldés mellett Lukács evangélista beszámol egy másik alkalomról is, amikor 72 tanítványát küldi az Úr, hogy tanítsanak és gyógyítsanak. E második út során a tanítványok örömmel tapasztalják, hogy számos csodát tudtak tenni. Elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy különleges emberi képességüknek köszönhető mindez, hanem annak, hogy Jézus nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor Jézus elküldte őket, akkor nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem mindarról, amit tőle tanultak. Megtapasztalják, hogy milyen ereje van a szónak és tanításnak, amelyet Mesterük rájuk bízott, s amelyet ők hűségesen hirdettek. Beszámolnak arról, milyen pozitív hatást váltott ki a hirdetett szó. A szónak még a gonosz lelkek felett is hatalma volt.
Lelkesedésüket Jézus abba az irányba tereli, hogy az evangélium hirdetője inkább annak örüljön, hogy igehirdető munkájáért a mennyországban fog jutalmat kapni. Mert a hirdetett szónak ugyan valóban csodálatos hatása van itt a földön az emberek között, de még csodálatosabb, hogy a mennybe juthat, aki hűségesen hirdeti azt. Nem az a nagy cselekedet tehát, amit az ember tesz, hanem amit Isten tesz az emberrel, tudniillik, hogy az üdvösségre vezet minket, valamint az, amit Isten tesz az emberek által.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra; hogy helyesen kérjük tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé, minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét! Lelked zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami igaz javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben folyton örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: