napi evangelium






Napi evangélium


2013. október 3. – Csütörtök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”

Lk 10,1-12


Elmélkedés:

Szent Lukács úgy írja le evangéliumában a tanítványok misszióba küldését, hogy nem fordít figyelmet a tényleges munka leírására, hanem csak arra a cselekedetre, ahogyan Jézus elküldi őket. A küldésből derül ki a misszió természete és tartalma, és ebből tudunk arra következtetni, hogy miként történhetett az evangélium hirdetése egykoron.
Az evangélium hirdetésével a béke új korszaka jön el a földre, egy olyan idő, amelyben Isten igazsága alapozza meg az emberi kapcsolatokat. Az evangéliumot hirdető személyek bárányként indulnak el a világba, azaz védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben, de mindenkor számíthatnak annak segítségére, aki küldte őket. Jézus nevében munkálkodnak és Isten országát hirdetik, amelynek megvalósulása Mesterük által kezdődött el. Jézusnak az a szándéka, hogy küldöttei előkészítsék a városokban és a falvakban az ő érkezését, s egyúttal felkészüljenek arra a későbbi küldésre, amikor halála és feltámadása után azt a parancsot kapják tőle, hogy feltámadásának hirdetői legyenek. A missziónak mindig az a célja, hogy Isten országának jelenléte megtapasztalható legyen mindenki számára. Ezt a célt szolgálja az evangélium üzenetének a hirdetése és a betegek gyógyítása is. Jézus felszólítása nekünk is szól, akik megismertük őt. Kész vagyok-e továbbadni másoknak szeretetét?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te Evangéliumodat.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: