napi evangelium






Napi evangélium


2013. szeptember 28. – Szombat

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.

Lk 9,43b-45


Elmélkedés:

Jézus több alkalommal is beszélt tanítványainak elközelgő szenvedéséről és haláláról, előre megjövendölte azt. Ők azonban nem értették meg szavait, mert a Jézus messiási uralmáról alkotott elképzeléseikhez nem illett az, hogy a Messiásnak szenvednie kell majd az emberektől. Egy dicsőségesen uralomra jutó uralkodót vártak, aki a római fennhatóság alól felszabadítja a népet. Az emberi elképzelések egészen mások voltak, mint a mennyei Atya szándéka, aki a Szenvedő Szolga engedelmességét kérte a megváltásért.
Az apostolok nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait, amikor pedig mindez bekövetkezik, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek. Ekkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal az emberrel, akit Messiásnak tartottak. Mesterük kereszthalála olyan esemény, amely megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása adja meg nekik az erősítést.
Naponta olvasom Jézus tanítását, amely útmutatást ad számomra. Lelkesedésem addig biztosan tántoríthatatlan, amíg valamilyen szenvedés nem ér vagy próbatétel elé nem kell állnom. Az Úr keresztjének szemlélése megérteti velem, hogy a szenvedések árán győzedelmeskedik a szeretet. Így volt ez Krisztus esetében és rám is ugyanez vonatkozik, aki követője vagyok.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: