napi evangelium






Napi evangélium


2013. szeptember 27. – Péntek

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”

Lk 9,18-22


Elmélkedés:

Jézus a kíváncsiaknak nem fedi fel kilétét. A betegek egy gyógyítót látnak benne. A tanításra, az igazságra szomjazók egy tanítót. A tanítványok a követendő Mestert látják személyében. Az írástudók és a nép vallási vezetői egy lázítót, aki nem tartja meg a törvényeket. A főpapok ellenségnek tekintik, és az alkalmat keresik, hogy halálra ítélhessék.
A pozitív vélemények közül kiemelkedik Péter apostol vallomása, aki az „Isten Fölkentjének” nevezi őt. Nem magánvélemény ez, hiszen hitvallása a többi apostol véleményét, hitét is tükrözi. Ekkor még ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy mit foglal magába e kijelentés. Semmiképpen sem dicsőségesen és hatalommal érkező uralkodót jelent, azaz Jézus nem egy dicsőséggel uralomra lépő Messiás-király. Azt, hogy Jézus az Atya által küldött Megváltó és az Isten által fölkent Üdvözítő, csak a kereszt szemszögéből értik meg. Talán éppen ezért beszél Jézus a rá váró szenvedésről és halálról Péter hitvallása kapcsán. Az apostolok ebből érthetik meg, hogy a szenvedésben és a kereszthalálban válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus a Fölkent, a Messiás, az Isten Fia. A hallgatási parancsot is itt értjük meg. Addig ne essen szó minderről, amíg annak mélysége és jelentése meg nem mutatkozik a kereszten, illetve a feltámadásban.
Ha a megismerés őszinte szándékával közeledem felé, Jézus felfedi előttem kilétét, és felismerem benne az Isten Fiát.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk: Jézus, a Te Fiad megígérte nekünk az Igazság Lelkét. Add, hogy örökre velünk maradjon a Vigasztaló! Add, hogy parancsaid által megismerhessük az élet útját. Kérünk, add, hogy legyen mindig erőnk, befogadni az Igazságot. Add, hogy ellenállhassunk a hazugság minden csábításának. Add, hogy teljesítve a Te parancsaidat szeretetedben éljünk, és velünk legyen mindig az Igazság Lelke.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: