Napi evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Elmélkedés:

A nagycsütörtök esti szentmisében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az eseményt Szent János másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő csupán a lábmosás szertartását írja le, amelyet Jézus búcsúbeszéde, illetve főpapi imája követ.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a vacsora során megmosta az apostolok lábát. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet, maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük.
Jézus mindent maga tesz egyedül, nincs segítségére senki. Leveszi felsőruháját, kendőt köt maga elé, ő önt vizet a tálba, ő megy minden apostolához, hogy megmossa lábukat, és ő törli meg. Nem segít neki senki, miként keresztáldozatának véghezvitelében se lehet segítségére egyetlen ember sem. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata. Kész vagyok-e folytatni az ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust szolgálni minden emberben? Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára szentelni, feláldozni?
János írásában ugyan nem esik szó az Eucharisztia, az Oltáriszentség alapításáról, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában lényegi része ez az utolsó vacsorának. Érdemes ma felidéznünk. Jézus az utolsó vacsorán a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott szavakat teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát. Minden szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr szeretetből vállalt áldozatát.
A szentmise a nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának is megjelenítése. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.
Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan ismétlődik meg Krisztus áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, talán kételkedik, máskor bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdései, kételkedései, keresései után eljusson a hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség a hit forrása.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!