napi evangelium






Napi evangélium


2013. március 18. – Hétfő

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.

Jn 8,12-20


Elmélkedés:

Amikor Szent János evangélista évtizedekkel Jézus élete, halála és feltámadása után leírja a farizeusokkal folytatott vitákat, a visszaemlékezésen túl új szempontok jelennek meg. E szövegeket olvasva olyan érzésünk támad, mintha a Jézus által mondottak már nem csak egykori vitapartnereinek szólnának, hanem az egyházi közösségnek és mindazoknak, akik az üdvösséget keresik. Erről lehet szó a mai evangéliumi szakaszban is, amely Jézus kilétét, az Atyával való kapcsolatát tárja fel.
A farizeusok ellenvetésére Jézus igaznak és elfogadhatónak tartja saját tanúságtételét, amelyet még az Atya tanúsága is megerősít. Önmagát az Atya küldöttének nevezi. Jézus azt szeretné elfogadtatni az emberekkel, hogy a mennyből jött, az Atya küldte őt, ő az Isten Fia. Neki tudomása van minderről, de azt is szeretné, hogy az emberek megtudnák ezt az igazságot és el is fogadnák, azaz hinnének benne. Ez a lépés, a hitre jutás, nem egyszerű az emberek számára. Vannak jelek, amelyek segíthetnek, de nem mindenki ismeri fel ezeket. Tanításában, szavaiban olyan erő rejlik, amely más tanítóknál nem érezhető. Csodái olyan hatalomról tanúskodnak, amely embernek nem áll rendelkezésére. Aki felismeri ezeket a jeleket, eljut a hitre, hinni fog Jézusban. Aki pedig Jézust megismeri és hisz benne, az a mennyei Atyát is ismerni fogja.
Hitemnek az ad szilárdságot, biztos alapot, hogy Jézus szavai, cselekedetei és egész viselkedése mögött észrevehetően meghúzódik az Atya bölcsessége, hatalma és szentsége. Jézus tanítását azért követhetem, mert felfedezhetem benne az Isten megfellebbezhetetlen igazságát.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: