napi evangelium






Napi evangélium


2013. március 16. – Szombat

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.

Jn 7,40-53


Elmélkedés:

A templomban való tanítás alkalmával hamar kiderül, hogy a jeruzsálemi nép teljes bizonytalanságban van Jézus személyével kapcsolatban. Szeretnék tudni, hogy ki ő valójában, de inkább csak találgatnak. A vélemények egészen ellentétesek. Egyesek prófétának és Messiásnak tartják, míg mások egyenesen istenkáromlónak nevezik. A néphez hasonlóan a vallási életet irányító és felügyelő zsidó főtanácsban is teljes a bizonytalanság. A tanács tagjai megosztottak. A kialakuló és egyre jobban fokozódó ellenséges hangulatot Nikodémus, az egyik tanácstag, mérsékelni próbálja, de ez nem jár eredménnyel, nekitámadnak azok, akik már korábban elhatározták, hogy Jézusnak meg kell halnia. A vita bármiféle állásfoglalás, döntés nélkül fejeződik be, de sejtjük, hogy az eseményeknek ezzel még nincs vége.
„Ember így még nem beszélt!” (Jn 7,46) – mondják azok a szolgák, akiket Jézus elfogására küldtek a farizeusok. A szolgák elcsodálkoznak a Jézus tanításában rejlő erőn, s nem merik őt elfogni. Ez a tanítás, ahogyan ezt korábban már láttuk, sok embert hitre indít, másokban viszont ellenérzést ébreszt. A nép bizonytalan Jézus személyével kapcsolatban, aki nagyhatású tanítóként és csodákat tevő gyógyítóként lépett fel. Valóban ő a Messiás? Ő az Isten küldötte? E kérdésekre most még senki nem ad választ. Sem az emberek, sem a főtanács. A forrongó hangulat megszűnik, az emberek hazamennek a templomból, a főtanács tagjai szintén hazatérnek. A kérdésre majd a nagypénteki és húsvéti események adják meg a választ.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus Krisztus, Világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: