Napi evangélium

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek, s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Elmélkedés:

Názáretben tett sikertelen fellépését követően Jézus missziós útra küldi apostolait. E küldés nem a tanítványok szélesebb körét érinti, hanem csak azt a tizenkét személyt, akiket az Úr kiválasztott. Az apostolokat Jézus küldi és nem saját elhatározásukból indulnak útnak. Ennek következtében nem a maguk igazságát, vagy igazságnak vélt gondolataikat tanítják, hanem azt hirdetik, amit Mesterük bízott rájuk. Az ő követségében járnak, róla tesznek tanúságot.
Az útnak induló apostoloknak Jézus egészen konkrét gyakorlati tanácsokat ad: vándorbotjukon kívül ne vigyenek magukkal semmit, sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt. Napjainkban talán szívesen értelmeznénk ezeket a tanácsokat korhoz kötött kéréseknek, amelyet mostanában már nem kell komolyan venni, de nem így áll a dolog. Napjaink igehirdetőinek ugyanúgy szólnak ezek a tanácsok, mint egykor az apostoloknak. Mi rejlik e kérések hátterében? Jézus teljesen eszköztelenül indítja útnak az apostolokat, akik egyedül az ő tanítását és csodatevő hatalmát vihetik magukkal. Mindkettő csak akkor hatékony, ha Jézus nevében tanítanak és az ő nevében tesznek csodát. Vajon napjainkban fel merjük-e vállalni a teljes eszköztelenséget? Rá merjük-e bízni magunkat Istenre? Hiszünk-e abban, hogy látványosságok nélkül is van ereje Krisztus tanításának? Vállalom-e minden tekintetben Jézus életformáját, hogy az örömhírt közvetítsem a világban? Vállalom-e mindenben Krisztus sorsát?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, nyisd meg szívemet az elveszett bárány reményére, hogy minden eltévedésem és bűnöm ellenére te keresel engem, s nem engeded, hogy örökre elvesszek. Add szívembe a megtalált bárány örömét, aki újra biztonságban érezhetem magam a te közeledben! Add, hogy őszintén megbánjam bűneim és megtapasztaljam a te végtelen irgalmadat!