napi evangelium






Napi evangélium


2013. január 12. – Szombat

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”

Jn 3,22-30


Elmélkedés:

Keresztelő Szent János működését az evangélista már a korábbi részeknél is úgy állította be, hogy az Jézus működésének előkészítése. A Megváltó jövetelét azzal készítette elő a nép körében, hogy bűnbánatot és megtérést hirdetett, s megkeresztelte az embereket. Most ismét ezzel találkozunk. Nem sokkal János bebörtönzése és Jézus nyilvános fellépése előtt most ismét a Keresztelő tanúságtételéről olvasunk, amelyben megerősíti, hogy nem ő a Messiás, hanem Jézus.
János egy rejtélyes kijelentéssel válaszol a vitázóknak: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a mennyből nem kapta” (Jn 3,27). A kijelentés vonatkozhat saját személyére. János ugyanis Istentől kapta küldetését és ezt igyekezett teljesíteni. Teljes odaadással teljesítette küldetését, nem akarta ezt a legkisebbel sem túllépni. Emellett vonatkoztathatjuk Jézusra is, aki szintén az Atyától kapta küldetését és egész életében a mennyei Atya akaratát teljesítette.
Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki a következőt: Semmit sem vallhatok magaménak, mindent Istentől kapok. Ami mást megszerzek és birtoklok, könnyen elveszíthetem. Amit Isten ad, az igazán az enyém.
Csak Istenbe vetett hittel és bizalommal mondhatom ki: Nekem kisebbednem kell, Jézusnak pedig növekednie kell bennem. Hozzá kell egyre inkább hasonlóvá válnom. Uram, kész vagyok teljesíteni akaratodat. Növeld hitemet! Te növekedjél bennem!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus Krisztus Anyja, aki Fiad mellett álltál élete kezdetén és küldetésében, kerested őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor felmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki fiadként kaptad meg Jánost, fogadd el az öröktől fogva meghívottakat, oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te fiaidat, Papok Édesanyja! Boldog II. János Pál pápa
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: