napi evangelium






Napi evangélium


2012. december 29. – Szombat

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek.”
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”

Lk 2,22-35


Elmélkedés:

Jézus templomi bemutatásának eseményét olvashatjuk a mai evangéliumban. Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a gyermek Jézust, hogy a mózesi törvények előírását teljesítsék. Magát a templomi bemutatást az evangélista csak röviden említi meg. Számára inkább az a fontos, hogy a gyermek küldetéséről adjon tanítást. Itt lép a színre Simeon, aki a templomi bemutatás alkalmával hálaadó imájában elmondja, hogy ki valójában ez a gyermek. Az idős Simeon a Messiás eljövetelét váró nemzedékeket képviseli, aki örvendezik annak, hogy Isten beteljesítette egykor tett ígéretét. Most már nyugodtan várhat a halálra, mert láthatta a Messiást. Simeon esetében is érdemes felfigyelnünk a hitre, mint a Megváltó meglátásának feltételére. A Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy nem fog meghalni addig, amíg nem láthatja az Úr Fölkentjét, azaz a Messiást, és ő hitt ennek a kinyilatkoztatásnak. Simeon örvendező szavaiból megtudjuk az újszülöttről, hogy az általa hozott szabadulás (megváltás) mindenkinek szól, a választott népnek, a pogányoknak, minden nemzetnek. Istent nem kiváltságosok láthatják meg, hanem mindenki.
Miként a betlehemi istállóhoz érkező pásztorok elbeszélése csodálkozást váltott ki Máriából és Józsefből, ugyanúgy elcsodálkoznak Simeon szavain is. Csodálkozásuk arra indíthat minket, hogy mi is elgondolkozzunk Isten tervének megvalósulásán és rácsodálkozzunk arra, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott nekünk Fia, Jézus személyében.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te irántunk való szeretetből emberré lettél, s megmutattad nekünk, hogyan kell szeretnünk nekünk is az embereket. Érintsd meg szereteteddel szívünket, hogy önzésünk helyett úgy szeressünk mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. Születésed szegényes körülménye és a betlehemi istálló szegénysége figyelmeztessen minket arra, hogy szerényen éljünk, s ne a földi gazdagságra vágyjunk, hanem arra, hogy benned gazdagodjunk, benned növekedjünk, benned és szeretetedben éljünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: