Napi evangélium

Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.

Elmélkedés:

Rögtön jövök
A szokásos lendülettel lépnék be a cipőbolt ajtaján, de az ajtó zárva. Ekkor pillantom csak meg az orrom előtt billegő táblát: Rögtön jövök. Sebaj, addig benézek a táskáshoz, itt van a szomszéd utcában, úgyis kellene vennem egy hátizsákot unokaöcsémnek ajándékba. A kis bolt ajtaján felirat fogad: Rögtön jövök. A tulajdonos talán éppen a cipőboltossal találkozik? Aligha. Míg visszaérnek, beugrok az antikváriumba, legalább nem kell a decemberi hidegben fagyoskodnom az utcán, gondolom magamban, de a könyvesbolthoz érve a kilincsen kis táblát pillantok meg. Nem, nem az van ráírva, hogy Rögtön jövök, hanem a következő: Ebédszünet. Jó, rendben, halasszunk mindent fél órával későbbre, addig betérek gyerekkorom kedvenc templomába. A templomban csend fogad. Már elpakolták a székeket arról a helyről, ahová a betlehemet szokták felállítani. A mellékoltárokról levették a terítőket, hogy kimosva, tisztán tegyék vissza az ünnepre. Az oldalhajóban a földön fekvő hatalmas fenyőágak várják, hogy helyükre kerülvén az ünnepi fényben díszelegjenek pár nap múlva. A karácsonyi előkészület jelei mindezek. Csend vesz körül. Már csak néhány nap van karácsonyig. A csendben titokzatos égi hangot hallok: Rögtön jövök. Más helyzetekben bosszantó lehet, de most megnyugtat ez az üzenet.

Az adventi időszak elmaradhatatlan alakja, az ószövetségi idők utolsó prófétája, a Megváltó előhírnöke, Keresztelő Szent János tűnik fel a mai vasárnap evangéliumában. Mindenki ugyanazt kérdezi tőle: Mit tegyünk? A kérdés háromszor hangzik el, először a nép, másodszor a vámosok, majd végül a katonák részéről, és mindenki megkapja a személyre szabott választ. Érdemes észrevennünk, hogy a kérdésfeltevés mögött nem valamiféle szalmaláng-lelkesedés húzódik meg, hanem komoly elhatározás. A kérdésben kifejeződik a készség, hogy hajlandóak mindazt megtenni, amit válaszként kapnak, s azon az úton járni, amit a felelet kijelöl számukra. Csak akkor érdemes ugyanis sorsfordító helyzetekben lényeges kérdéseket feltenni, ha valakiben megvan ez a készség, határozottság, elszántság. Csak akkor érdemes ilyen kérdést feltenni, ha hisszük, hogy a válaszoló hiteles feleletet ad és Isten akaratát közvetíti felénk.

Keresztelő János az elsőként kérdező népnek azt feleli, hogy ennivalójukat és ruhájukat osszák meg a szegényekkel. A nagylelkűség gyakorlása ugyanis ráirányítja a figyelmet Isten jóságára, aki nagylelkű szeretetből küldi el Fiát hozzánk. A vámosoknak, akik köztudottan a maguk hasznára dolgoztak, azt feleli János, hogy legyenek becsületesek, és az anyagiakban való gyarapodás érdekében ne csapjanak be senkit. A gazdagság, a vagyonszerzés ugyanis alapvetően rossz irányba tereli az embert és eltéríti attól, hogy a gondviselő Istenre bízza életét. A katonáknak azt válaszolja a Keresztelő, hogy hatalmukkal ne éljenek vissza és ne alkalmazzanak erőszakot. A békességszerető lelkület visz ugyanis közelebb Isten Fiához, aki születésével elhozza számunkra az áldott békét.

Mit tegyünk? – kérdezik napjainkban az orvosok és az egészségügyben dolgozók. Mit tegyünk? – kérdezik a tanárok és a gyermekek nevelésével foglalkozók. Mit tegyünk? – kérdezik a tisztségviselők és a hivatalokban dolgozók. Mit tegyünk? – kérdezik a gyárakban, üzemekben dolgozó kétkezi munkások. Mit tegyünk? – kérdezik a gyerekek, a fiatalok és a szülők? Mit tegyünk? – kérdezik a betegek és az idősek?

Napjainkban János bizonyára így válaszolna: Végezzétek munkátokat odaadó, szolgáló szeretettel! Tanítsátok növendékeiteket az igazságra! Végezzétek munkátokat a közösség javára tisztességesen! A becsületesen végzett munkában találjátok meg azt, ami emberségben felemel! Legyetek engedelmesek, növekedjetek tudásban és lélekben, legyetek Isten mintaképei családotokban! Fogadjátok szeretettel a betegség és az idős kor keresztjét!

Aki most, az adventi időben megtalálja az Istenre figyelő csendet, választ fog kapni kérdésére. Legyen meg bennünk a készség, hogy Isten válaszát nem értjük félre, hanem maradéktalanul megvalósítjuk azt! Induljunk bátran a számunkra kijelölt úton! Mindannyiunk útja a betlehemi jászolhoz vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szűz Mária! A mindenható Isten egykor kiválasztott téged arra, hogy az Üdvözítő és Megváltó Anyja legyél, s te elfogadtad Isten akaratát. Vezesd az embereket a Megváltó felé! Segíts mindenkit, hogy megtalálja az utat Fiad felé! Segíts engem, hogy én is utat mutassak Betlehem felé! Segíts, hogy a hitetlenség sötétségében, a kételkedés homályában tévelygőknek megmutassam Krisztust, a hit forrását! Segíts, hogy megmutassam őt, az egyetlen reményt e bizonytalan világban! Segíts, hogy az Úr örömét adhassam embertársaimnak! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!