Napi evangélium

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

Elmélkedés:

A kenyérszaporítás csodáját gyógyítások előzik meg. Az emberek azzal a szándékkal viszik Jézushoz a különféle betegségben szenvedőket, hogy gyógyulást kérjenek számukra. Talán hallottak róla, hogy korábban más helyeken milyen csodákat tett, vagy esetleg személyesen is láthatták egy-egy csodáját. Most újra betegeket visznek hozzá, vakokat és némákat, sántákat és bénákat a gyógyulás reményében. Miért is volna a csodatevő tanító szűkmarkú? Miért ne tenne újabb csodákat? Miért tagadná meg segítségét bárkitől is?
Jézus látja ezeknek az embereknek az elesettségét. A betegeket, akiken nem tud senki ember segíteni, hiába is vitték őket orvosokhoz, gyógyítókhoz. Máté evangélista nagyon egyszerűen írja le az Úr cselekedetét: „Valamennyiüket meggyógyította” (Mt 15,30). Mert miért is volna szűkmarkú az Isten? Miért ne mutatná meg irgalmát és jóságát azok felé, akik kifejezik iránta hitüket és bizalmukat? Miért tagadná meg segítségét azoktól, akiken egyedül ő képes segíteni?
A csodás gyógyításokat követően az isteni jóság újabb jele nyilvánul meg akkor, amikor a pusztában tartózkodó és ott megéhező emberek számára ennivalót ad Jézus. Megszaporítja a hét kenyeret és a néhány apró halat, hogy a tömegben mindenki számára elegendő táplálék jusson. Ez a csoda már előrevetíti az Oltáriszentség csodáját, amely élő kenyérben Jézus önmagát adja nekünk. Hiszek-e Jézus Krisztus valóságos jelenlétében az Oltáriszentségben? Hiszek-e az önmagát nekünk ajándékozó Istenben? Hittel készülök-e születésének ünnepére?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.