napi evangelium






Napi evangélium


2012. november 4. – Évközi 31. vasárnap

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.

Mk 12,28b-34


Elmélkedés:

A szeretet hősies gyakorlása
A hírek világában időnként felfigyelek arra az eldönthetetlennek tűnő vitára, hogy az autóversenyzésben mi a lényegesebb: az autó vagy a versenyző? A siker inkább a technikán vagy az azt kezelő emberen múlik? Mert hiába kiemelkedő képességű egy versenyző, ha nincs jó autója. És hiába csúcsminőségű egy autó, ha a versenyző gyenge vagy csak egyszerűen nem hozza a legjobb formáját. Más sportágakban is megjelenik a hasonló kérdés. Én ugyan nem vagyok szakértője a dolognak, de nem sok értelmét látom azon vitatkozni, hogy egy kicsit jobban múlik a siker a versenyzőn, mint az autón vagy éppen fordítva, hiszen együtt érik el a sikert vagy a kudarcot. A világ leggyorsabb versenyautója nem fog elindulni ember nélkül, a legjobb versenyző pedig mit sem ér autó nélkül.

Bocsánat a profán világból vett példáért, de talán jól megvilágítja a mai evangélium témáját, az isten- és emberszeretet parancsát. Jézus nem véletlenül teszi egymás mellé a kettőt, hiszen szorosan összetartoznak, egységet alkotnak. Semmi értelme nem volna az istenszeretetet függetleníteni az emberszeretettől, vagy szembeállítani őket. Keresztény emberként mindkettő megélésére, egyensúlyára kell törekednünk. A történelem során voltak olyan filozófusok, akik megkérdőjelezték az istenszeretet létét. Azt állították, hogy a véges ember nem is képes valójában szeretni a végtelen Istent, az isteni és az emberi létmód között oly nagy különbség, szakadék, távolság, hogy azt semmi nem képes áthidalni, még a szeretet sem. Keresztény hitünk szerint azonban maga Isten szüntette meg ezt a távolságot, amikor Jézus Krisztus, az Isten Fia emberré lett. Emberré válása és emberi küldetése egészen a szenvedés és a halál vállalásáig, valamint feltámadásáig Isten szeretetéről tanúskodik. Képesek vagyunk szeretni Istent, szeretettel válaszolni az ő szeretetére.

Mások pedig azt állítják, hogy emberként egyedül Istent vagyunk képesek szeretni, de nem tudjuk tisztán, önzetlenül szeretni embertársainkat, hiszen a feléjük irányuló szeretetben megjelenik az önzés, az érdek, és elmenekülnek, bezárkóznak az istenszeretet világába. Ez a vélekedés, illetve magatartás is helytelen. Igenis képesek vagyunk az önzetlen szeretetre felebarátaink felé! És sose mondjuk azt, hogy nem méltók rá!

E kétféle vagy talán helyesebb azt mondanunk, hogy kettős irányú szeretet alapját keresve Szent János apostol és evangélista szavaira találunk: „Ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást!” (1Jn 4,11). Isten felénk áradó szeretete arra késztet minket, hogy szeretettel válaszoljunk rá, és arra ösztönöz minket, hogy embertársainkat is szeressük. Ha szeretjük Istent, aki szeretetből minden emberért odaadta önmagát, akkor nem zárkózhatunk el attól, hogy szeressük embertársunkat. Miért ne fordulnék szeretettel a másik emberhez, akit Isten éppen úgy szeret, mint engem? A téma kapcsán érdemes megemlítenünk továbbá azt is, hogy az istenszeretet által emelhetjük az egyszerű humanizmusnál magasabb szintre az embertársi szeretetet. A másik embert nem csupán emberi méltósága alapján szeretjük, hanem azért, mert ő Isten képmása, Isten teremtménye.

Befejezésül még egy gondolat: a szeretet sebezhetővé tesz bennünket. De ez nem ok arra, hogy lemondjunk gyakorlásáról. Sebezhetővé tesz bennünket, mert az emberi bűn és önzés miatt a szeretetet vissza lehet utasítani, a szeretetre gyűlölettel is lehet válaszolni. Egyházunk vértanúi az évszázadok során mind ezt tapasztalták meg. A felebaráti szeretet csúcsa az ellenség szeretete. Itt már a szeretet hősies gyakorlásáról van szó, egy olyan szintről, amit el kell, el kellene érnünk. A Hit évében Istenbe vetett hitünk, az isteni szeretet megtapasztalása és az örök élet reménye adjon nekünk erőt a szeretet hősies gyakorlásához minden élethelyzetben!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: