napi evangelium






Napi evangélium


2012. október 10. - Szerda

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”

Lk 11,1-4


Elmélkedés:

Sok közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. Az egész keresztény közösség sajátos imádsága a Miatyánk, amelyről mindenütt a világon fel lehet ismerni Krisztus követőit. Amikor ugyanis Jézus megtanítja nekünk ezt a legtökéletesebb imádságot, akkor azt is megtanítja nekünk, hogyan kell az Ő követőjeként élnünk. Mit kérhetünk és kérjünk Atyánktól, s hogyan imádkozzunk akaratának elfogadásáért. Jézus arra bátorít minket, hogy nyugodtan szólítsuk Atyánknak Istent, aki szerető és gondoskodó szülőként viselkedik velünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Amikor a szentmisében a te szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét csak a te végsőkig elmenő szeretetedre tudok gondolni. Amikor pedig a szentáldozásban magamhoz veszem Testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: