napi evangelium






Napi evangélium


2012. október 7. – Évközi 27. vasárnap

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”

Mk 10,2-12


Elmélkedés:

A házasság nem csatatér
„Hat év szerelem és három év házasság után ide jutottam – adta kezembe a válásról szóló bírósági ítéletet a lelki beszélgetésre hozzám érkező fiatal nő. Olvassa el nyugodtan, plébános atya, nincs benne titok. És most itt vagyok 26 évesen egyedül.” Magába roskadva ül, én pedig olvasni kezdem napjaink válólevelét. Valóban nincs benne titok, a válólevél egészen rövid, szinte csak az adataikat tartalmazza. Furcsa mondatokat olvasok: „Felperes nem kívánta feltárni válási szándéka indítékát, ezért a bíróság nem vizsgálta az életkapcsolat megromlásának okait. A bíróság megállapítja, hogy a felek kapcsolata helyreállíthatatlanul megromlott.” Beszélgetésünk során elmondta, hogy a férje megismerkedett valakivel a munkahelyén és ez vezetett a váláshoz. Nem csak a férjét hibáztatta, beismerte, hogy neki is vannak hibái, de most nem lát kiutat. Történetét a gyónási titok megőrzése miatt nem mondhatom el részletesen, de nem is szüksége, hiszen bizonyára mindenki hallott már hasonló eseteket.

Magyarországon évente kb. 45 ezer ember kap kézbe hasonló válópapírt, bírósági ítéletet. A gyermek(ek) elhelyezése és a vagyonmegosztás miatt az esetek többségében nem történik békésen a válás. A válások száma az utóbbi években kissé csökkent ugyan, de ebből nem következtethetünk arra, hogy tartósabbá, szilárdabbá váltak a házas kapcsolatok, hanem ez annak következménye, hogy jelentősen csökkent a házasságkötések száma. A válások leggyakoribb oka a hűtlenség és az alkoholizmus. Manapság egyre több szakember foglalkozik a válások békés mederbe terelésével. A céljuk az, hogy ne azzal érjen véget a válási folyamat, hogy az „egyik fél győz, a másik pedig veszít”, hanem mindkét fél számára kedvező megoldás szülessen, azaz „mindketten győzzenek”. Véleményem szerint ez csupán reklámszöveg, mert a válással valójában mindkét fél vesztessé válik. Talán ha nem tekintették volna csatatérnek házasságukat, nem kellene vesztesként távozniuk.

A mai vasárnap evangéliumában a válással kapcsolatban tesznek fel kérdést Jézusnak a farizeusok. Ők megengednék a válást, véleményük megalapozásakor Mózesre hivatkoznak, aki szerintük megengedte azt. Jézus viszont egyértelműen elutasítja a válást, és a házassággal kapcsolatos eredeti isteni szándékra hivatkozik. A férfi és a nő Isten szándéka szerint köt házasságot, ezért kapcsolatukat szentnek kell tekinteni és nem szabad felbontani. Jézus kijelenti: „Amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mk 10,9). Minden házasulandónak törekednie kell arra, hogy megismerje Isten szándékát, aki az ember boldogságát akarja. Minden házastársnak törekedni kell arra, hogy boldogságát a házasságon belül találja meg. A válás nem csak a családtagokon üt sebet, hanem káros hatásai az Egyházban és a társadalomban is megmutatkoznak.

Távol álljon tőlem, hogy papként az „észt osszam” a házasságban élőknek, csupán néhány tanácsot szeretnék megosztani, amit házasságban élőktől hallottam, tanultam. Az első: Ne játsszon senki a tűzzel! Vannak veszélyes területek, amire érdemes különösen is odafigyelni. Ha valaki tudja, hogy mi a gyenge pontja, ne kísérletezzem, hogy meddig bírja. A második: Időben el kell kezdeni az oltást! Problémák, nézeteltérések nélkül nincs házasság, de ezeket mielőbb érdemes megbeszélni egymással, nem kell megvárni, hogy leégjen az egész ház. A harmadik: nem a válás az egyetlen megoldás. Lehet más kiút, ami közösen megtalálható, ha megvan a szándék a házastársakban, hogy kijavítsák a kapcsolatukban keletkezett hibát. Ne azon törje a fejét senki, hogy miként lehet békésen (közös megegyezéssel) elválni, hanem hogy miként lehet békésen együtt élni a házasságban!

A házasság nem csatatér. Sok küzdelemmel jár, de nem csatatér. A házastársaknak küzdeniük kell, de nem egymással. Küzdeniük kell saját hibáikkal. Küzdeniük kell a korszellemmel, amely szerint a házasság elavult intézmény. Küzdeniük kell azokkal, akik bármi módon veszélyeztethetik szeretetkapcsolatukat.

Az Egyház hivatása, hogy odaálljon a házasságra készülők, a házasságban élők, a szülők és a gyermekek, az elváltak, a gyermeküket egyedül nevelők és az özvegyek mellé, és mindannyiuk számára közvetítse Isten jóságát oly módon, hogy segíti őket a társadalmi életben, valamint az egyházi életben. Az Egyháznak hirdetnie kell, hogy nehéz helyzetekben is van remény, van esély a boldogságra, mert Isten az ember mellett áll!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek! Segítsd a családtagokat, hogy az evangéliumhoz méltóan éljenek!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: