napi evangelium






Napi evangélium


2012. október 6. - Szombat

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,17-24


Elmélkedés:

Az evangélium szerint a tanítványok Jézus nevére számtalan csodát tudtak tenni tanító útjuk során. Ők is elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy különleges képességüknek köszönhető mindez, hanem annak, hogy Jézus nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor Jézus elküldte őket, akkor nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem, hogy mindarról, amit Jézustól tanultak. Keresztényként, és Krisztus tanítványaiként nekünk is így kell élnünk. Hiszen nem a mi személyünk fontos, hanem Jézusé. Neki kell állandóan növekedni bennünk, hogy az Ő nevében hirdessük a szeretet lehetőségét és felemelő erejét a reményvesztett embereknek. Új életmódot tanulunk, Jézus életmódját. Új nevet kapunk, Krisztusét, ahogyan Kis Szent Teréz is nevét viselte. Szent Teréz példáját is követve, ne csupán a nevünk legyen krisztusi, hanem egész életünk és minden cselekedetünk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: