napi evangelium






Napi evangélium


2012. szeptember 17. - Hétfő

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.

Lk 7,1-10


Elmélkedés:

Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj – mondja a pogány százados Jézusnak. A katonatiszt tehát önmagát érdemtelennek nevezi, ezzel szemben a zsidó elöljárók méltónak tartják arra, hogy Jézus meggyógyítsa a szolgáját, mert sok jót tett a zsidó néppel és a zsinagógát is ő építtette. Jézus meg is teszi a kért csodát, meggyógyítja a beteg szolgát, s ez azt bizonyítja, hogy szerinte is megérdemli a százados a jócselekedetet. De Jézus nem ugyanazért, tehát nem a tetteiért tartja méltónak őt, mint a zsidók, hanem a hitéért. A katona ugyanis egyértelműen kifejezi kérésével, hogy hisz Jézusban és Jézus halált legyőző isteni hatalmában.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben. Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés egyedül neked köszönhető!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: