napi evangelium






Napi evangélium


2012. augusztus 6. – Hétfő, Urunk színeváltozása

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”

Mt 17,1-9


Elmélkedés:

Az egyház igehirdetési hagyományainak megfelelően párhuzamba állíthatjuk a színeváltozás eseményét a Getszemáni-kertben történtekkel. Jézus most a Tábor-hegyre, a másik esetben az Olajfák hegyére ment fel. Mindkét alkalommal magával viszi három kiválasztott apostolát, s mindkétszer imádkozott. E hasonlóságok miatt nyugodtan mondhatjuk, hogy a színeváltozás előrevetíti Jézus szenvedését, amely a Getszemáni-kertben történt vérrel verítékezésével vette kezdetét. A színeváltozás ugyanakkor előrevetíti Jézus feltámadását is. Most is megdicsőült, átváltozott alakban mutatta meg magát az apostoloknak, és a feltámadáskor is a megdicsőült testben megjelenő Jézussal találkozhatnak a feltámadás tanúi. E párhuzamot erősíti, hogy Máté és Lukács evangélista írása szerint az apostoloknak a feltámadás napjáig nem volt szabad beszélniük a színeváltozásról. A szenvedésekben által részesedhetünk az örök dicsőségben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti; kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: