Napi evangélium

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.

Elmélkedés:

A fény őrzői
Évekkel ezelőtt, még fiatalkoromban olvastam egy regényben, hogy valaki meglátogatta egy világítótorony őrét. Beszélgetésük közben megkérdezte tőle, hogy nem fél-e egyedül? A tengeri viharok idején, amikor a hatalmas hullámok nekicsapódnak a toronynak, nem jutott-e eszébe, hogy elmenjen? Amikor látja, hogy a félelmetes erejű szél milyen könnyen dobálja a hajókat a tengeren, nem gondolt-e arra, hogy elhagyja a helyét és biztonságosabb helyre költözzön? A torony őre így válaszolt: Hogyan hagyhatnám el ezt a helyet, amikor engem ide állítottak? Hogyan menekülhetnék el a viharok idején, hiszen éppen akkor van a legnagyobb szükség a szolgálatomra. Ha olyankor elmennék, a hajók eltévesztenék az irányt és a szikláknak ütközve elsüllyednének.

Ez a kis történet jól példázza azt, hogy ha valaki megbízást kap egy feladatra, akkor kötelessége a helytállás a legnehezebb időkben. A mai evangéliumnak is ez lehetne a mondanivalója: Ha valaki Jézustól küldetést kap, akkor azt minden nehézség ellenére hűséggel teljesítenie kell.

Jézus az általa korábban meghívottakat útnak indítja. Azt a tizenkettőt küldi, akik vele a legszorosabb kapcsolatban álltak. Lelkükre köti, hogy ne vigyenek magukkal semmit. Semmi olyat, ami biztonságot jelentene. Egy vándorbot elég számukra. De vigyék magukkal Jézus erejét. Vigyék magukkal mindazt, amit Jézus mellett az ő tanítványaként átéltek. És vigyék magukkal az ő tanítását, amit útjuk során hallottak Mesterüktől. Nagy-nagy bizalom húzódik meg e küldés hátterében. Egyrészt bizalom Jézus részéről, aki arra kéri őket, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Jézus személyes megbízottai ők, akik szolgálatként fogják fel küldetésüket, s az annak során tapasztalható eredményeket nem maguknak, hanem az őket küldő Jézusnak tulajdonítanak. És bizalom van az apostolok részéről is, akik elfogadva a teljes eszköztelenséget indulnak el. Az egyetlen amire számíthatnak, hogy ha az Úr követeként, küldötteként az nevében tanítanak és cselekszenek, akkor annak hatása lesz az emberekre, ahogyan korábban számos esetben megtapasztalhatták Jézus isteni erejét.

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy Jézus olyat kér az apostoloktól, amit ő is tett. Nem idegenbe küldi őket olyan feladatokkal, amelyekhez neki nincs kedve, hanem az általa is bejárt falvakba és városokba indulnak, hogy azt tegyék, amit mesterük is tett. Ők is tanítanak, ahogyan Jézus is tanított. Ők is gyógyítanak, ahogyan Jézus is meggyógyította a betegeket. De ők mindent Jézus nevében tesznek. Ebben az értelemben Jézus munkatársai ők, akik mintegy folytatják az ő művét.

Mielőtt bárki küldetést kapna, meg kell ismerkednie Jézussal. Vele kell élnie, vele kell közösségben lennie. Az apostolok meghívása és küldése kivétel nélkül ezt példázza. Enélkül senki nem kaphat küldetést az evangélium hirdetésére, egykor sem és napjainkban sem. Jézustól kell újra és újra elindulni, s hozzá kell visszatérni.

Befejezésül térjünk még vissza az elmélkedés kezdetén említett őrhöz, aki gondoskodik arról, hogy a fény soha ne aludjon ki. Jézus Krisztus mai küldöttei: a papok, az igehirdetők, a szerzetesek és a missziósok az ilyen őrhöz hasonlítanak. Nem a vallási népszokások múzeumának őrei ők, hanem olyanok, akik őrzik a fényt. Vigyáznak arra, hogy Krisztus fénye és az ő tanításának megvilágosító igazsága soha ne aludjon ki, hanem utat mutasson az embereknek a biztos kikötő, az üdvössé felé.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a Jó Pásztor, aki összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat. Te fáradhatatlanul indulsz az elveszett bárányok után és visszavezeted őket a közösségbe. Te ismered és nevükön szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. A kereszten életedet adtad a juhokért, minden emberért, értünk. Hívj napjainkban is fiatalokat szolgálatodra, akik téged követve egész életükkel a te szeretetedet közvetítik az embereknek, és a te tanításodat hirdetik. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!