Napi evangélium

Abban az időben:
Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.

Elmélkedés:

Leborulva kérte
Két csodáról hallottunk a mai evangéliumban, a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyításáról valamint egy tizenkét esztendős, halott kislány feltámasztásáról. A két egymásba ágyazott történet sok-sok tanulságos elemet tartalmaz. Ilyen kérdések merülnek fel bennünk: Miért sereglik a hatalmas tömeg Jézus köré? Miért nem tudtak az orvosok segíteni a betegen? Miben bízott az asszony, hogy mindenét az orvosokra költötte? Mit jelent az, hogy Jézusból „erő ment ki”? Miért csak három apostolt visz magával a halott kislány házába? Miért nevették ki Jézust a siratóasszonyok? A számos érdekes kérdés helyett mai elmélkedésünkben mi most csupán a Jézushoz forduló beteg asszony lelkületére és a Jézushoz forduló elöljáró lelkületére próbáljunk figyelni.

Ezeket a történeteket olvasva azon csodálkozom el először, hogy a kérő embernek nincs egyetlen felesleges szava sem. Itt nincs helye szószátyárkodásnak vagy bőbeszédűségnek, sőt, még a kötelező udvariasság is elmarad. Gondoljunk csak bele: ha valakitől valamilyen szívességet várunk vagy kérni szeretnénk valamit, először agyba-főbe dicsérjük, hogy jóindulatát felkeltsük, és ne utasítson vissza minket. Elmondjuk neki, hogy ő a legügyesebb és egyedül ő képes megoldani a problémánkat. Megdicsérjük hozzáértését, kifejezzük elismerésünket és csak utána fogunk bele, hogy tulajdonképpen mit is szeretnénk. Az evangéliumi történetben egészen másként történik mindez. A gyógyulni akaró asszony például meg sem szólal. Nem akar beszélni a bajáról, nem akarja magára vonni a figyelmet, azt reméli, hogy titokban megoldódik az ügye. És ott van a másik esetben Jairus, aki odalép Jézushoz és megszólal: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” (Mk 5,23). A lehető legrövidebben fogalmazza meg kérését. Nem udvariaskodik, nem magyarázkodik, nem hivatkozik társadalmi tisztségére és feladatára, nem részletezi kislánya betegségét. Mennyire csodálatos, hogy Isten ért az ember olykor nehezen megfogalmazott néhány szavából is. Isten ért a gondolatainkból, még azt is tudja, amit nem merünk vagy nem tudunk kimondani.

A beteg asszony és az elöljáró magatartásának van egy másik közös eleme, mégpedig a Jézus előtti leborulás. Jairus odalép Jézushoz és „a lába elé borult”, így adta elő kérését. Az asszony pedig, amikor Jézus magához szólította, „odaborult eléje” és így vallotta be, hogy mit tett. Ebben a leborulásban bizonyára az is benne van, hogy kifejezik tiszteletüket az isteni hatalom, nagyság előtt, de szerintem fontosabb az ő benső meghajlásuk, amely az alázatnak a kifejezése. Nem követelőznek ugyanis, hanem alázatosan készek elfogadni azt, amit Jézus tenni fog. Kéréseinkben mindig legyen meg ez az alázat, Isten akaratának elfogadása, aki jól tudja, hogy mire van szükségünk, mi használja lelkünk üdvösségét.

Lelkületük harmadik fontos eleme, s minden bizonnyal legfontosabb eleme a hit. A meggyógyult asszonyhoz így szól Jézus: „A hited meggyógyított téged” (Mk 5,34). Jól kell értenünk ezt a kijelentést! A csodát Jézus tette, az ő isteni erejének köszönhetően nyerte vissza egészségét az asszony, de mindennek feltétele volt a hit, az asszony hite. Az elöljárót, Jairust így bátorítja Jézus, amikor meghozzák a hírt, hogy beteg kislánya időközben meghalt: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). A hit tehát az ő esetében is a csodához tartozó fontos elemként jelenik meg. Ki kell egészítenünk mindezt azzal, hogy szinte kivétel nélkül minden más csodás gyógyítás esetében a hit feltétele a gyógyulásnak. Legyen szó vakokról, leprásokról, mozgásképtelen bénákról vagy más betegségben szenvedőkről, ők vagy hozzátartozóik mindig kifejezik hitüket, és ezután történik meg a csoda. Az is igaz továbbá, hogy ezek a csodák sok esetben hitet ébresztenek az emberekben, akik látják őket.

Tanítson bennünket a két evangéliumi történet arra, hogy hittel forduljunk kéréseinkkel Istenhez, és az ő napjainkban tapasztalható jócselekedetei ébresszenek hitet bennünk!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg. Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!