Napi evangélium

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Elmélkedés:

A mai evangéliumi rész meglepően emberi helyzetet mutat be: Jézus hazatér Názáretbe, de nem ünnep és ujjongó nép várja, hanem bizalmatlanság, irigység és elutasítás. Azok, akik talán a legjobban ismerték őt, hiszen körükben nőtt fel, nem tudnak túllépni a megszokott képen: „hiszen ez csak az ács, Mária fia!” Ők már eldöntötték, hogy mit gondolnak róla és nem akarnak változtatni ezen a képen.
A történet figyelmeztet minket: milyen gyakran ítélünk a felszín, a múlt, a megszokás alapján. Hányszor zárjuk ki Isten cselekvését az életünkből, mert nem úgy történik valami, mint ahogy elképzeltük. „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában” – mondja Jézus, s szavai fájdalmasan igazak ma is. A hit hiánya nem Isten erejét korlátozza, hanem a mi befogadó készségünket.
Ugyanakkor ez a részlet vigaszt is hordoz: még akkor sem fordult el Jézus, amikor elutasították. „Néhány beteget meggyógyított” még a keményszívűség közepette is, mert Isten kegyelme mindig utat keres.
Legyen bátorságunk és bizalmunk újra és újra megnyitni a szívünket Jézus előtt! Lehet, hogy egy ismerős emberben vagy egy megszokott élethelyzetben érkezik. Ne zárjuk ki a csoda lehetőségét csupán azért, mert túl hétköznapinak tűnik.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te hazatértél azok közé, akik ismertek, de mégsem ismertek fel. Bocsásd meg, amikor én is előítélettel vagy közönnyel fogadlak, amikor túlságosan biztos vagyok a magam igazában, vagy nem engedem, hogy meglepj, megszólíts, megérints! Adj nyitott szívet, amely kész felismerni téged a hétköznapokban, az ismerős személyekben! Ne engedd, hogy hitetlenségem kizárja a te kegyelmedet! Taníts hinni akkor is, ha minden megszokottnak tűnik, és várni rád akkor is, amikor mások már nem várják érkezésedet! Jöjj, Uram, szüntesd meg bizalmatlanságomat és taníts újra hinni a te szeretetedben!