Napi evangélium

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”

Elmélkedés:

Jézus Noé és Lót napjaira emlékezteti hallgatóit, hogy megértesse velük: az Emberfia eljövetele váratlan lesz. A figyelmeztetés lényege nem csupán az időpont titokzatossága, hanem az, hogy a mindennapi élet sodrásában hajlamosak vagyunk megfeledkezni az örökkévalóságról. A vízözön és Szodoma pusztulása annak példái, hogy az emberek békésen éltek, ettek, ittak, házasodtak, vásároltak, építkeztek, de mindezt úgy, hogy Istenre nem figyeltek.
A közömbösség és a kényelem lehetnek a legnagyobb akadályai a lelki éberségnek. Ha csak a jelen örömeit keressük, és nincs bennünk vágy a túlvilági valóság iránt, könnyen elvész az örök értékek iránti érzékenység. Jézus arra hív, hogy mindig készen legyünk: nem rettegéssel, hanem élő hittel és Istenbe vetett bizalommal.
Az evangéliumi szakasz végén Jézus arról beszél, hogy „ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” Ez nem félelemkeltés, hanem ébresztés: nem a külső körülmények, hanem lelkünk készsége dönti el, képesek vagyunk-e felismerni és befogadni az Urat. A világ rohanó forgatagában ezért fontos visszatalálnunk a csendhez, az imádsághoz, az Isten szerinti látásmódhoz, hogy lelkünk éber maradjon.
Bízzunk Isten gondviselésében, és éljünk minden napot úgy, mintha az utolsó lenne!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Ébreszd fel bennem az örökkévalóság iránti szomjúságot! Ne engedd, hogy a világ zajában elfelejtsem, ki vagyok és hová tartok! Adj éber szívet, amely nem sodródik a mulandóság árjával, hanem hozzád igazodik! Segíts, hogy a mindennapokban téged szolgáljalak, és ne saját kényelmemet, terveimet hajszoljam! Ha hívsz, készen akarok lenni, akár éjszaka, akár fényes nappal. Adj bölcsességet, amely nem csupán terveket sző, hanem az örök célra figyel! Uram, tartsd lelkemet ébren eljöveteled napjáig!