Napi evangélium

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.

Elmélkedés:

A szerdai evangéliumot folytatja a mai részlet, amelyben a Jézus által küldött tanítványok visszatérnek útjukról. Márk evangélista meglehetősen szűkszavúan közli, hogy a tanítványok „beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak.” Kíváncsiak volnánk rá, hogy mit tartalmazott ez a beszámoló, de nem tudhatjuk. Jó volna tudni, miként fogadták az emberek a küldötteket és mi volt szolgálatuk eredménye, de ezt nem rögzíti az evangélista, miként azt sem, hogy mennyi ideig voltak távol. Még annyit sem tudunk meg, hogy lelkesek voltak-e a küldöttek. A rövid leírásból mindössze annyi derül ki, hogy a visszatérő tanítványok fáradtak voltak. Ezt Jézus rögtön észreveszi rajtuk, ezért javasolja, hogy vonuljanak távol a néptől és pihenjenek.
Minden kor küldöttére érvényes, hogy az elvégzett szolgálat után vissza kell térni a Mesterhez, hogy az Úr mellett, az ő csendjében pihenjen, hálát adjon és erőt gyűjtsön a következő feladathoz. A számadás, az értékelés ideje ez. Ilyenkor van időnk és lehetőségünk arra, hogy újra tisztázzuk: nem a mi személyünk a fontos, hanem azé, akinek szolgálatában állunk. A szolgálat hűséges végzésével nem a magunk dicsőségét kerestük, hanem egyedül Isten dicsőségét. Fáradozásunkért nem emberektől vártunk elismerést, hanem megelégszünk azzal a jutalommal, amit az Úr ígér és ad meg mindazoknak, akik az ő küldetésében járnak.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Mi sokszor azt gondoljuk, hogy elég, ha kellő távolságot tartunk ellenségeinktől. Te viszont azt mondod, hogy szeressük ellenségeinket! Mi azt gondoljuk, hogy elég, ha kitérünk azok elől, akik gyűlölnek minket és nem teszünk nekik rosszat. Te többet kérsz tőlünk: tegyünk jót velük! Mi azt képzeljük, hogy elegendő, ha nem szórunk átkot a minket átkozókra. Te sokkal többet vársz tőlünk: mondjunk rájuk áldást! Mi azt gondoljuk, hogy éppen eleget teszünk akkor, ha nem hiszünk a hazug rágalmazóknak és nem viszonozzuk támadásaikat. Te azt kéred: Imádkozzunk értük! Segíts minket, hogy mindig azt tegyük, amit kérsz tőlünk!