Napi evangélium

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?”
Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül!
Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”

Elmélkedés:

Nem érdemes meglepődnünk a tanítványok kérdésén, amivel a mai evangéliumi rész kezdődik. „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Bennünk is, minden emberben olykor megjelenik a nagyravágyás. Tiszteletre, elismerésre, megbecsülésre vágyunk. Mértéket tartva semmi gond ezekkel a természetes emberi vágyakkal, csak ne essünk túlzásba! Miért járna nekünk több tisztelet, mint bárki másnak? Mindannyian Isten képmásai vagyunk s ebből fakadóan mindenkit egyformán megillet a tisztelet és az emberi méltóság. Jogosan várunk elismerést a munkánkért és szolgálatunkért, de az önzetlenség is érdem, amelyért majd Istentől kapunk elismerést, jutalmat.
A kérdés valójában az, hogy kinek a dicsőségét akarjuk szolgálni, előmozdítani? A magunkét vagy Jézusét? Amikor Jézus egy gyermeket állít a tanítványok elé, akkor arra akar rámutatni, hogy egy gyermek kicsinységéből tanulhatjuk meg a nagyság titkát. Az ókori időkben és társadalmakban egy gyermeknek nem voltak jogai, nem voltak kiváltságai. Élete az apjától függött. Egészen természetes volt számára, hogy életét, önmagát a szüleire bízza. Keresztény emberként ilyen feltétlen bizalommal kell életünket felajánlani Istennek, akinek gyermekei vagyunk. Engedelmességünk és akaratának teljesítése a mi bizalmunknak és szeretetünknek a jele.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, te minden szentmisében csodálatos ünnepre hívsz bennünket. Meghívsz minket, hogy hallgassuk tanításodat, az örök élet felé irányt mutató isteni szavadat. És meghívsz minket az ünnepi asztalhoz, az oltárhoz, hogy Krisztus testével táplálkozzunk. Szeretetteljes hívásodat örömmel fogadjuk el. Élj bennünk, Istenünk!