napi evangelium






Napi evangélium


2020. augusztus 10. – Hétfő, Szent Lőrinc diakónus és vértanú

Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”

Jn 12,24–26


Elmélkedés:

Az egyszerű búzaszem történetével tanít minket az evangélium Szent Lőrinc vértanú napján. Mit üzen nekünk a földbe kerülő mag kezdeti rejtett élete, majd pedig kikelése után szemmel látható növekedése? Példabeszédeinek témáját Jézus a legtöbb esetben a mindennapi életből meríti. Amikor elkezd a búzaszemről tanítani, akkor mindenki rögtön tudja, hogy miről beszél. A hallgatóság számára jól ismert, hogy a búzamagot el kell vetni a földbe, majd pedig bizonyos idő után ki fog kelni és kalászt fog érlelni, sok-sok búzaszemmel. A sokszoros termésnek egyetlen feltétele van, a búzának a földbe kell kerülnie és ott el kell halnia, hogy belőle új növény fejlődhessen. Ezt a folyamatot a hallgatóság jól ismeri, még akkor is, ha nem gondolnak rá minden vetésnél és aratásnál. Az elhalás és az újjászületés törvényét a teremtő Isten kódolta bele minden kicsiny búzaszembe. És a búza nem tiltakozik a Teremtő akarata ellen, hanem rendeltetése szerint elhal, hogy új, bőséges termést hozzon.
A hasonlat egyértelmű utalás Jézus sorsára, az ő halálára és feltámadására, bár a tanítványok ezt az adott pillanatban még nem tudhatták. Kereszthalálából, önfeláldozásából valami új fog születni Isten rendelésének köszönhetően.
A búzaszem példája ugyanakkor kijelöli minden keresztény ember útját is. Ha Krisztussal meghalunk, őbenne fogunk feltámadni az örök életre. Ebben a hitben áldozták fel életüket hitükért a vértanúk, köztük Szent Lőrinc is.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor azt ajánlottad tanítványaidnak, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek, s ezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van valakinek rengeteg pénze, valójában végtelenül szegény, ha a lelki értékeket semminek tekinti. Hiába gondolja valaki gazdagnak magát, ha közben nincs szüksége Istenre. Hiába nézegeti valaki a kincseit, ha a gazdagság elvakítja és nem látja meg a szükséget szenvedőket. Segíts minket, hogy ne az anyagi javakban, hanem az isteni gondviselésben bízzunk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: