napi evangelium






Napi evangélium


2020. július 21. – Kedd

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled.” Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?” Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.”

Mt 12,46-50


Elmélkedés:

Könnyen félreérthető és sokan tévesen értelmezik Jézus kijelentését, ami a mai evangéliumban szerepel. Az Úr nem a kint várakozó rokonokra, hanem a körülötte lévő tanítványokra mutatva mondja: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám.” Egyértelmű számunkra, hogy nem arról van itt szó, hogy Jézus megtagadja édesanyjával a szeretetkapcsolatot, vagy letagadja rokonságát. Inkább felértékeli és kiterjeszti tanítványaira és követőire azt a bensőséges kapcsolatot, amely édesanyjához fűzi őt.
Amikor harminc éves korában Jézus elindul Názáretből és elkezd tanítani, akkor nagyon rövid idő alatt elterjed híre, sokan szeretnék őt megismerni és hallgatni. Mondhatjuk, hogy gyorsan népszerű lett. Sok olyan dolog történik körülötte, amit az emberek nem értenek. Szeretnének magyarázatot kapni, de Jézus még nem árulja el azt, hogy ő az Isten Fia és isteni erejével képes csodákat tenni. Különösen az ördögűző csodái azok, amelyek leginkább feltűnést keltenek, s miattuk fogalmazódnak meg olyan képtelen vádak, miszerint az ördöggel cimborál vagy megőrült. E hamis vádak jutnak el a rokonokhoz, akik azért akarják hazavinni őt, hogy gátat szabjanak az efféle híreszteléseknek. Jézus és családja között ez a mélypont, még családtagjai sem értik meg őt.
Akarok-e Jézus új családjához, az ő közösségéhez tartozni?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: