napi evangelium






Napi evangélium


2020. július 10. – Péntek

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.

Mt 10,16-23


Elmélkedés:

A mai evangéliumban Jézus folytatja az apostolokhoz intézett beszédét, mielőtt útnak indulnak. Korábban azt kérte tőlük, hogy ne vigyenek magukkal semmit, hanem egyedül benne bízzanak. Most figyelmeztetést fogalmaz meg számukra: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Jézus nem él álomvilágban. Találkozott már az emberek elutasító viselkedésével. Tudja, hogy küldötteit sem fogja mindenki jószándékkal fogadni, hallgatni.
Amikor most a tanítványokra váró nehézségekről és üldözésekről beszél, akkor időben távolabbra is lát. Tudja, hogy a későbbi évszázadokban üldözések érik majd azokat, akik benne hisznek, róla tesznek tanúságot, az ő követőiként fáradoznak Isten üzenetének terjesztésén.
Az okosságot, az egyszerűséget, az óvatosságot, a Szentlélekre hagyatkozást, továbbá a bántalmak és üldözések türelmes elviselését kéri Jézus. Ezek a kijelentések adnak bátorítást az évszázadok során azoknak a missziósoknak, akik hazájukat elhagyva más földrészekre, más országokba indulnak, hogy terjesszék a krisztusi tanítást. És ezek a mondatok erősítik meg azokat a világi hívőket, akik sajátos életkörülményeik között vállalják Jézus tanácsainak megélését a mindennapokban.
Az Úr szavai bennünket is arra ösztönöznek, hogy bátran elinduljunk az evangéliumról szóló tanúságtétel útján.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ, amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik, nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában, hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk, hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése közben az égi haza felé is törekedjen!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: