napi evangelium






Napi evangélium


2020. június 25. – Csütörtök

Abban az időben Jézus így fejezte be a hegyi beszédet: „A mennyek országába nem jut be mindenki, aki azt mondja nekem: Uram! Uram! Csak az, aki mennyei Atyám akaratát cselekszi. Azon a napon sokan mondják majd nekem: Uram, Uram! Hát nem a te nevedben prófétáltunk? Nem a te nevedben űztük ki az ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát?
Én akkor kijelentem majd nekik, hogy nem ismertelek soha benneteket. Távozzatok színem elől, ti, gonosztevők! Mert mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak; az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Ezzel Jézus befejezte a hegyi beszédet. A népsokaság elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az ő írástudóik.

Mt 7,21-29


Elmélkedés:

Jézus hegyi beszédének végéhez érkeztünk a mai napon. Az utolsó hasonlat nagyon szemléletes: a homokra épített és a viharban könnyen romba dőlő ház képét állítja szembe a sziklára épült és a viharokat is kiálló házzal. Az első annak az embernek az életét szemlélteti, aki hallgatja az Úr szavát, de nem a hallottak szerint él. A második a követendő utat mutatja be, azoknak az életét, akik megvalósítják mindazt, amit Jézustól hallanak.
Miért mondja ezt a példát Jézus? Azért, mert az előzőekben hosszasan tanította az embereket és nem szeretné, ha bárki is megállna a hallgatásnál. Akik eddig köréje gyűltek és figyelmesen hallgatták, most keljenek fel és vigyék magukkal a tanítást. Induljanak, és amit a szívükbe fogadtak, azt valósítsák meg. Jézus szava nem emberi okoskodás, hanem isteni igazság. Jézus szava nem bölcselkedés, hanem megvalósítandó igazság.
Két lehetőség közül választhatunk. Vagy Isten törvényeire alapozva élünk vagy azok nélkül próbálunk boldogulni. Döntésünk következményét is látnunk kell: életünk cselekedetei szoros kapcsolatban vannak a halál utáni sorsunkkal. Jézus óv minket a hamis elbizakodottságtól, amely a szavakban bízik és egészen bizonyosra veszi az üdvösséget. Nem hangzatos szavakat, hanem a szeretet cselekedeteit kéri tőlünk.
Hogyan hallgatom Jézus szavát? Megvalósítom-e a hallottakat?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: