Napi evangélium

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).

Elmélkedés:

A zsidók számára különösen is fájdalmas tény volt az adófizetés kérdése. Arra emlékeztette őket, hogy nem független nemzet, hanem római fennhatóság alatt állnak, ráadásul adót is kell fizetniük azoknak, akiknek az uralma alatt állnak. Amikor Kr. u. 6-ban a rómaiak bevezették a fejadót, akkor rögtön lázadást tört ki, amit a rómaiak levertek, de azóta is gyűlölt dolog volt minden zsidó szemében az adózás.
A történelmi hátteret ismerve értjük, hogy miért alattomos a Jézushoz intézett kérdés: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Ha Jézus azt feleli erre, hogy az adót meg kell fizetni, akkor elveszíti a nép jóindulatát és támogatását. Ha viszont ellenzi az adó megfizetését, akkor könnyen vádolhatják azzal, hogy fel akarja lázítani a népet.
Jézus azonnal átlátja a helyzetet. Tudja, hogy a dicséret, ami megelőzi a kérdést, hogy tudniillik igazmondó és mindig az igazságot tanítja, valójában csak alattomos hízelkedés. Válasza rövid: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Bölcsességével, ügyes válaszával Jézus kilép a csapdából és egyúttal új területre tereli a témát. Akár megfizeti valaki a rómaiak által kivetett adót, akár nem, ezzel még nem rendezte tartozását Isten felé. Itt persze nem anyagiakra kell gondolnunk, hanem az Istennek járó tiszteletre.
Nekem is érdemes elgondolkodnom azon, hogy megadom-e Istennek mindazt, ami neki jár?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.