Napi evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: „Elmegyek, és helyet készítek nektek?” Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

Elmélkedés:

A mai evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termében zajlik. Jézus tudja, hogy hamarosan elkezdődik szenvedése és bekövetkezik halála. Elbúcsúzik apostolaitól, s beszédének ebben a részében lényeges ígéretet fogalmaz meg számukra és a benne hívők, őt követők számára: „Ha majd elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.”
A mi Urunk nem csak a földi élet néhány évtizedében gondolkodik, hanem nagyobb távlatban, az örökkévalóság távlatában. Azt szeretné, hogy akikhez földi életében a szeretet kapcsolta, vele legyenek az örök életben. És azt szeretné, hogy a későbbi korokban, akik őhozzá szeretettel kapcsolódnak, azok szintén vele legyenek az örökkévalóságban. Ígérete alapján biztosan állíthatjuk: helyünk van a mennyben. Amikor erre gondolunk, akkor felemeljük a fejünket és jövőnkre gondolunk. Nem a földre szegezzük tekintetünket, nem lehajtott fejjel tesszük meg a következő lépést, hanem az ég felé nézünk. Jó volna minél többet gondolnunk a jövőnkre! Arra a jövőre, amit Isten szán nekünk. Hogyan juthatunk oda? Az evangélium választ ad kérdésünkre: Jézus az út, általa jutunk el a mennybe. Nincs szükségünk térképre vagy modern helymeghatározó eszközre, mert Jézus a vezetőnk. Vele nem tévedünk el, ő a legbiztosabb út a mennybe.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.