napi evangelium






Napi evangélium


2020. április 30. – Csütörtök

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.”

Jn 6,44-51


Elmélkedés:

Az öt kenyér csodálatos megszaporításakor Jézus közönséges kenyeret, testi táplálékot adott a jelenlévőknek. A csoda után a mennyei kenyérről, a lélek táplálékáról tanít hosszasan. A kenyérszaporításkor Jézus földi kenyeret adott az embereknek, amely a test tápláléka. Ezt követően pedig a mennyei kenyérről beszél, amely lelki táplálék az emberek számára. Jézus kijelentette, hogy ő az örök élet kenyere és teste valóban táplálék. Érthető, hogy a hallgatóság elcsodálkozott e szavakon, hiszen ők még nem tudhattak az Oltáriszentségről.
Az Úrnak ezek a szavai nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán valósultak meg első alkalommal. Parancsának megfelelően az általa mondottakat és tetteket megismételve minden szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus teste és vére az átváltoztatott kenyérben és a borban.
Hinnünk kell, hogy az Oltáriszentség valóban az Úr szent teste és táplálkoznunk kell ezzel a lelki kenyérrel, amely az örök élet tápláléka. Az Oltáriszentségből él az Egyház és minden hívő, aki az Egyházhoz tartozik.
Az átváltoztatást követően megvalljuk, hogy ami történt és ami előttünk van, az hitünk szent titka. Titok maga a történés, amikor a miséző pap szavára a kenyér Krisztus testévé, a bor az ő vérévé változik át. És titokzatos a mi Urunk jelenléte is a kenyérben és a borban. Mindezt hittel tudjuk elfogadni, az emberi ész és értelem nem képes e titok teljes megértésére.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: