napi evangelium






Napi evangélium


2020. február 17. – Hétfő

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.

Mk 8,11-13


Elmélkedés:

A mai evangéliumi részletet csak az előzmények ismeretében értjük meg. Az égi jel követelése a farizeusok részéről és a kérés elutasítása Jézus részéről azt követően történik, hogy Jézus megszaporította a kenyereket és a halakat, a pusztában táplálékot adott a népnek. Ezzel kapcsolatban említettük, hogy cselekedete jel volt, a messiási idők jele. Ezt a jelet a farizeusok is felismerték, de nem volt elegendő számukra. Újabb jelet kérnek, további megerősítést szeretnének, amivel Jézus azt igazolja, hogy valóban ő a Messiás. Ő azonban nem teljesíti a kérést, és ennek okát a korábban említettekből már tudjuk: nem tesz önmagáért, önmaga igazolására csodát.
De ne menjünk el szó nélkül Szent Márk megjegyzése mellett, amely Jézus lelkiállapotát jellemzi ebben a helyzetben. Ezt olvassuk a szövegben: Jézus a „lelke mélyéből felsóhajtott.” Az evangéliumokban ritkán találkozunk olyan történetekkel, amelyek Jézus érzelmeit tárják fel. Érthető ez abból a szempontból, hogy az evangélisták elsősorban nem Jézus emberi arcát, emberi érzelmeit akarják bemutatni, hanem a Megváltó tanítását és cselekedeteit, amelyek istenségét igazolják. Most viszont megtudunk valamit Jézus érzelmeiről. Lelke mélyéből felsóhajt, amikor a hitetlenséggel találkozik. Éljek úgy, hogy ne bántsam meg hitetlenségemmel vagy kishitűségemmel!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: