Napi evangélium

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.”

Elmélkedés:

A karácsony előtti két napon, a mai és a holnapi evangéliumok kapcsán visszatérünk Keresztelő János születéséhez. Emlékszünk rá, hogy amikor Zakariás a jeruzsálemi templomban megtudja Isten küldöttétől, az angyaltól, hogy gyermeke fog születni, ő kételkedve fogadja az üzenetet. Hitetlensége következménye, hogy megnémul, nem tud hónapokon át beszélni. Némasága az ígéret beteljesedéséig, a gyermek megszületéséig tart. Amikor az újszülöttnek nevet kell adni, akkor ő a János nevet írja fel a táblára, mert ezt a nevet hallotta az angyaltól. Ez az a pillanat, amikor újra elkezd beszélni. Ekkor érti meg, hogy Isten szava igaz, az ő ígérete beteljesedik akkor is, ha azt az ember lehetetlennek tartja. Megérti, hogy amit Isten kimond, az megvalósul a maga idejében s ezt egyetlen ember kételkedése sem késleltetheti.
Amilyen váratlanul érte Zakariást a némaság korábban, most ugyanolyan hirtelenül szűnik meg. Akkor meggondolatlanul, saját öregségére és felesége előrehaladott korára hivatkozva kétségbe vonta Isten üzenetét, most viszont már nem kételkedik. Némasága és megszólalása jel, amelyből a családtagok és a környékbeliek is megsejtenek valamit. Sejtik, hogy az események Isten közreműködésének köszönhetően alakulnak a maguk sajátos, különös módján.
Hitből fakadnak-e Isten előtti megszólalásaim, imádságaim?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te mindennap, minden pillanatban jössz hozzánk. Szívünk ajtaján kopogtatsz, szeretnél belépni életünkbe. Én mégis sokszor észre sem veszem érkezésed, nem hallom hangodat, nem ismerem meg arcodat. Megfeledkezem arról, hogy szegény, rászoruló, szerencsétlen emberek alakjában érkezel. Taníts engem a türelmes, reményteli, örvendező várakozásra. Érintsd meg szívemet! Töltsd be vágyakozásom! Tedd boldoggá az életem jöveteleddel!