napi evangelium






Napi evangélium


2019. december 4. – Szerda

Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.

Mt 15,29-37


Elmélkedés:

A kenyérszaporítás és a sok ezernyi ember táplálása a pusztában nem egyszerűen egy isteni csoda Jézus részéről, hanem messiási jel. Az ószövetségi választott nép a prófétai jövendölések alapján azt várta, hogy amikor eljön a Messiás, a Megváltó, akkor majd ő megismétli a manna csodát. Ahogyan az Egyiptomból való kivonulás után, a pusztai vándorlás évtizedeiben Isten úgy gondoskodott választott népéről, hogy az égből hullatott számukra eledelt, mannát, ugyanúgy az eljövendő Messiás is táplálékot fog adni az embereknek. Amikor tehát Jézus jóllakatja az embereket, mindenki rögtön ezen prófétai ígéretek beteljesedésére gondol, azaz Jézus cselekedetében meglátják, felismerik azt a jelet, amely a messiási idő beköszöntét igazolja.
Ez a jel, ez a csoda egyaránt megérinti az emberek értelmét és szívét. Ezt a csodát, az isteni irgalmasságnak ezt az érintését, az isteni gondoskodásnak ezt a különleges megnyilvánulását azok tapasztalhatják meg, akik kitartanak Jézus mellett. Jézus cselekedetét ugyanis ez a mondás előzi meg: „már harmadnapja kitartanak mellettem.” Máté evangélista leírásából úgy tűnik, hogy Jézus három napon keresztül szinte pihenés nélkül tanítja az embereket és gyógyítja a betegeket. A kitartás azonban nem csak az ő részéről tapasztalható meg, hanem a nép részéről is. Kitartanak Jézus mellett, örömmel hallgatják őt és ujjonganak, amikor látják meggyógyulni a betegeket.
Erősítse bennünk az adventi időszak a Jézus melletti kitartást és hűséget!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: