napi evangelium






Napi evangélium


2019. november 14. – Csütörtök

A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”

Lk 17,20-25


Elmélkedés:

A mai evangéliumban szereplő farizeusok azt szeretnék Jézustól megtudni, hogy mikor jön el az Isten országa? A válasz szerint Isten országa már eljött, köztetek van – mondja Jézus. Nem kétséges tehát, hogy Isten országa titokzatos módon valósul meg. Egyesek számára látható, mások számára láthatatlan módon. Könnyű kitalálnunk, hogy a farizeusokéhoz hasonló kérdést az tesz fel, aki nem látja Isten országának jeleit, megvalósulását. Aki pedig az időpontra kíváncsi, azaz Isten országának megvalósulását jövőbeli eseménynek gondolja, az már le is késett róla. Aki tehát nem veszi észre, annak soha nem fog eljönni az Isten országa.
Keresztény emberként Jézus szava alapján hisszük, hogy az Isten országa köztünk van, megtapasztalhatjuk annak valóságát. Hisszük, hogy Jézussal eljött Isten országa, amelynek örömhírét hirdette. A megvalósulást azonban nem csak az ő tanítása és igehirdetése jelezte, hanem cselekvő ereje is, Jézus csodáiban a mennyei Atya megmutatta irgalmasságát az embereknek, mindazoknak, akik hittel fogadták küldöttét, Fiát. Akkor jön el számomra Isten országa, amikor bennem is felébred a hit, én is rálépek a megtérés útjára, bennem is szeretet ébred Isten iránt, én is ösztönzést érzek arra, hogy jót tegyek embertársaimmal. Akkor valósul meg bennem Isten országa, ha rábízom magamat az ő irgalmára, szeretetére és gondviselésére.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te boldogoknak nevezted azokat, akik hallgatják és megtartják tanításodat. Mi is abban találjuk meg boldogságunkat, hogy nyitott szívvel hallgatjuk, és életünkben megvalósítjuk mindazt, amit tanítasz nekünk. Nem csodálkozni vagy álmélkodni akarunk szavaidon, hanem megtenni azt. Urunk, a te szavad szabadítson meg mindattól, ami a múlthoz köt vagy a bűn mélységébe húz! Tanításod indítson el az üdvösség felé!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: