napi evangelium






Napi evangélium


2019. október 11. – Péntek

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”

Lk 11,15-26


Elmélkedés:

Az evangéliumban egy kettős csodáról olvasunk a mai napon. Egy ördögtől megszállott és néma embert gyógyít meg Jézus, kiűzi belőle a gonoszt és visszaadja neki a beszéd képességét. A csoda most is, mint más esetekben csodálkozással és nagy lelkesedéssel tölti el az embereket. Ugyanakkor felmerül a kérdés egyesekben, milyen erővel, milyen hatalom birtokában képes Jézus ilyen rendkívüli cselekedetekre? Ez a kérdés azt a vádat eredményezi, amely szerint bizonyára az ördögtől, a gonosz hatalmaktól kapott Jézus erre erőt. Válaszában Jézus egyszerűen és logikusan érvel: a gonosznak az a célja, hogy uralma alá vonja az embert. Nem érdeke, hogy ez az uralom megszűnjön, ezért senkivel, egyetlen emberrel sem fog szövetségre lépni azért, hogy befolyását megszüntesse. Az ördög senkinek nem fog hatalmat adni, aki ellene fordíthatja a kapott hatalmat.
Kérdés marad továbbra is, hogy kitől kapta Jézus a hatalmát. Feleletében egy rövid megjegyzést találunk, ami válasz a kérdésünkre: ő Isten erejével képes ilyen csodákat tenni. Jézus csodái annak a jelei, hogy Isten országa elkezdődött. Ennek megvalósulása folyamán megtapasztalható Isten és a sátán küzdelme az emberekért. Isten a jóra, az életszentségre hív minket, a gonosz pedig szembe akar fordítani Istennel és arra ösztönöz minket, hogy rosszat, bűnt tegyünk.
Melyik hatalomnak engedelmeskedek?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: