napi evangelium






Napi evangélium


2019. augusztus 31. – Szombat

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.

Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

Mt 25,14-30


Elmélkedés:

Jézus egyik legismertebb és a tanulság szempontjából egyik legkönnyebben megjegyezhető példabeszédét olvassuk a mai napon az evangéliumban. A szentírásfordításokban általában ezt a címet szokták adni ennek a résznek: A talentumokról szóló példabeszéd. Pedig a Jézus által mondott történet nem a talentumokról, nem nagy értékű pénzről szól, hanem a talentumokkal gazdálkodó emberekről, szolgákról. A példázat szereplői a szolgák, akikben megbízik a gazda, aki nyilvánvalóan vagyonos ember, s akinek komoly elvárásai lehetnek, s vannak is azokkal szemben, akikre vagyonát vagy annak egy részét rábízza. A szolgák többsége érzi felelősségét és szeretne megfelelni a gazda elvárásainak, ezért kereskedni kezdenek a rájuk bízott pénzzel. Ennek eredményeként az úr megérkezéséig mindegyikük ugyanannyit szerez még, mint amennyit eredetileg kapott, kivéve egyetlen szolgát, aki lustaságból és félelemből inkább elásta ura vagyonát, s most csak ezt tudja visszaadni.
A példázat értelme világos. Jézus az úr, és mi, emberek vagyunk a szolgák. Tudjuk, hogy számadással tartozunk Istennek mindarról, amit földi életünk során kaptunk és itt nem csupán az anyagi javakra kell gondolnunk. Az anyagiakat is fel tudjuk helyesen használni, ha azt nem csak magunkra, hanem például a szegények támogatására költjük. De még ennél is fontosabb, hogy a jó tulajdonságainkat és képességeinket arra használjuk, hogy a magunk és mások üdvösségét előmozdítsuk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: