napi evangelium






Napi evangélium


2019. július 12. – Péntek

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.

Mt 10,16-23


Elmélkedés:

A természet rendje szerint a farkasok erősebbek a bárányoknál. Kettejük küzdelméből biztosan a farkas kerül ki győztesen, a báránynak esélye sincs egy farkassal szemben. De ez a törvény csak a természet rendjében igaz. A természetfeletti világban azonban más rend, más törvények uralkodnak. Ezért van az, hogy a gyengék képesek legyőzni az erőseket, és az utolsókból lesznek az elsők. Ennek ismeretében már másképpen hangzik Jézus szava a mai evangéliumban: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” A szelídség, az erőtlenség, az eszköztelenség mégis eredményt hoz, mert a gyűlölet, a harag, az ellenségeskedés győzelme csak látszólagos.
A keresztény tanúságtétel mindig ellenállást ébreszt, legalábbis akkor, ha valóban hiteles és nem álszent. A világban a gonoszság legyőzéséhez nem használhatjuk a gonoszság módszereit és eszközeit. Hinnünk kell abban, hogy a szeretet ereje képes legyőzni az emberben lévő negatív indulatokat. Ha Krisztus elutasítással találkozott, akkor nekünk is ugyanez a sorsunk. Valójában az ő szentsége az, amely képes legyőzni a rosszat. És ha mi is szentté válunk, szelíd bárányokká, akkor le tudjuk győzni a rosszat a világban.
Jézus jó pásztornak nevezte magát, aki vigyáz a rábízottakra, keresi az elveszettet és jó legelőre vezeti a nyájat. Ő nem farkasokat legeltet, hanem bárányokat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: