napi evangelium






Napi evangélium


2019. július 8. – Hétfő

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.

Mt 9,18-26


Elmélkedés:

Két csodát kapcsol össze a mai evangéliumi részlet. Az egyik a kafarnaumi zsinagógai elöljáró leányának a feltámasztása, akinek nevét Máté evangélista nem említi meg, de nyilvánvalóan arról a személyről van szó, akit Márk is és Lukács is Jairusnak nevez. A másik csoda pedig egy vérfolyásban szenvedő asszony meggyógyítása.
Az elöljáró jól ismerhette Jézust, aki gyakran időzött Kafarnaum városában és szombatonként részt vett az istentiszteleten. Talán személyesen is megtapasztalta városukban az Úr gyógyító képességét és hallhatott arról, hogy másutt milyen rendkívüli dolgokat tett. Az asszony szintén nem ismeretlenül közeledik Jézushoz. Neki is tudomása van arról, hogy milyen rendkívüli tettekre képes Jézus, különben nem gondolta volna azt, hogy akár a ruhája megérintésétől is gyógyulást nyerhet. A leírásból úgy tűnik, hogy mindketten Jézusban látják az egyetlen reményt. Az elöljáró nem reményvesztetten, nem helyzetébe beletörődve járul Jézushoz és így kéri segítségét: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Mekkora bizalom és milyen nagy hit van a kérés mögött! Az asszony gondolatai és cselekedete szintén azt tanúsítják, hogy nem gondolja megváltoztathatatlannak helyzetét, bízik abban, hogy betegségéből meggyógyulhat.
Az Úr segítsége nem késlekedik, feltámasztja a lányt és az asszony betegsége is megszűnik. A csoda mindkét esetben a hitnek és a bizalomnak a jutalma.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: