napi evangelium






Napi evangélium


2019. június 27. – Csütörtök, Szent László király

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Mt 22,34-40


Elmélkedés:

Az Isten felé indulásnak az a legegyszerűbb módja, ha megismerjük a vallásosság szokásait, hagyományait, törvényeit és cselekedeteit. Ezek természetesen összefüggő, egységet alkotó elemei a vallásgyakorlatnak. Csatlakozunk egy vallási közösséghez, megismerjük és mi magunk gyakorolni kezdjük ezeket az elemeket, s ezáltal kialakul egy életrend, egy életforma. A kereszténység nagy ereje abban áll, hogy törvényeink és hagyományaink Istentől származnak. Bár az évszázadok során az Egyház számos törvényt és rendelkezést hozott, amelyek a közösség tagjainak életét hivatottak szabályozni, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy mindezek alapjául Isten eredeti törvénye szolgál.
A lelki élet útján azonban eljutunk ahhoz az állomásig, amikor kezdjük megkérdőjelezni, bírálni a törvényeket. Mondhatjuk, hogy vallási öntudatra ébredünk, de végső soron ez bizony lázadás Isten ellen. Vannak, akik a végsőkig fokozzák magukban ezt az ellenállást és mindent elutasítanak, ami Istennel kapcsolatos, még az ő létezését is tagadni kezdik.
Az ember lázadása mégsem tarthat örökké, az élet próbatételeinek és Isten kegyelmének köszönhetően eljuthat a lelki megnyugváshoz, az Istenre találáshoz. Ezen a ponton érdemes újra és újra elolvasnunk Jézus szavait, amely szerint a szeretet a legfőbb törvény, az Isten felé és az embertárs felé megnyilvánuló szeretet. Az Istenben való megnyugvás ugyanis annak felismerését jelenti, hogy Isten azért adja nekem ezt a törvényt, mert szeret engem és az örök életre hív.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor ezt mondtad tanítványaidnak és valamennyi követődnek: „Barátaimnak mondalak benneteket.” Barátsággal fordultál még a bűnösökhöz is. Te minket is barátságra hívsz. Barátként gondoltál ránk, amikor életedet adtad értünk. Te mindig barátként tekintesz ránk. Szükségünk is van barátságodra, szeretetedre. Barátságod segítsen minket abban, hogy emberi kapcsolatainkban is sikerüljön megvalósítanunk az igaz barátságot!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: