napi evangelium






Napi evangélium


2019. június 17. – Hétfő

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.”

Mt 5,38-42


Elmélkedés:

Míg az ószövetségi törvény, amely az igazságosságra helyezte a hangsúlyt, megengedte az arányos, de nem túlzott mértékű bosszút, addig Jézus új parancsa a megbocsátást, a bosszú elkerülését szorgalmazza, erről olvasunk a mai evangéliumi részben. Nagyon szemléletes Jézus kijelentése: „Ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat.” Jól érezzük, hogy a mi Urunk nem csak beszél, hanem egész életében megvalósította, amit hirdetett. Születésétől a haláláig, a betlehemi jászoltól a Golgota keresztjéig üldözés kísérte őt, mégis mindenki iránt tudott a könyörület szavával szólni, szívéből irgalmasság, megbocsátás áradt mindenki felé.
Az Úr példájából mindannyian tanulhatunk, de ne azt a következtetést vonjuk le a mondásból, hogy legyünk bárgyúak, tűrjük örökké a bántalmazásokat és önkényes fölényeskedéseket! De nem is tehetetlenségünk elfogadására vagy tétlenségre buzdít minket, amikor a gyűlölet különféle megnyilvánulásai érnek minket. Amikor Jézus kérését a gyakorlatban akarjuk megvalósítani, akkor a szándékra mindenképpen figyeljünk. Gyávaságból eltűrni a sértéseket, beletörődni a megalázásokba, elszenvedni az üldözéseket, nem keresztény magatartás. Mindezt bátorsággal, lelki szabadsággal, a szelídség erejében bízva, krisztusi lelkülettel vállaljuk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: