napi evangelium






Napi evangélium


2019. június 12. – Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.

Mt 5,17-19


Elmélkedés:

Jézus azt mondja a mai evangéliumban, hogy az isteni törvények megtartására kell törekednünk és erre kell tanítanunk másokat is, ennek köszönhetően fogunk eljutni a mennyországba. Az Isten után vágyakozó emberek lelki igényeinek kielégítésére minden korban olyan apostoli lelkületű keresztényekre van szükség, akik teljesítik ezt a feladatot. Istentől kapott küldetése teljesítéséhez az Egyháznak olyan emberekre van szüksége, akik elfogadják Isten hívását, elfogadják azt, hogy számukra ismeretlen utakon kell elindulniuk és engedik, hogy Isten vezesse őket ezeken az utakon.
Tévedés volna azt gondolnunk, hogy az emberek tanítását a krisztusi életre azzal kell kezdenünk, hogy rájuk zúdítjuk a törvényeket és megfenyegetjük őket, hogy a pokolra kerülnek, ha nem tartják meg azokat. Az evangelizáció azt jelenti, hogy elmondom másoknak, hogyan alakított át engem az Úr szeretete és milyen kapcsolatba kerültem vele. Természetesen nem könnyű olyan embereknek beszélni erről, akik megkérdőjelezik a hitet és elutasítanak mindent, ami az érzékszervekkel megtapasztalható és megismerhető világon túlmutat. De itt jön be az a mozzanat, hogy nem a magunk bölcsességét kell mondanunk, hanem azt, amire a Szentlélek indít minket. Ő minden korban a tanúságtétel Lelkeként áll az Egyház mellett.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: