napi evangelium






Napi evangélium


2019. június 9. – Pünkösdvasárnap

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Jn 20,19-23


Elmélkedés:

A Szentlélek működése
Az idős kor velejárója, egyeseknél betegsége a feledékenység. Az emlékezetből kiesnek az emlékek, a régi képek. Évek és évtizedek élményei, tapasztalatai tűnnek el. Nincs rendszer, előre meghatározott sorrend, hogy mely emlékek tűnnek el hamarabb, s melyek maradnak meg tovább, hogy aztán egyszer ezek is eltűnjenek. Az emlékeit lassan elfeledő ember környezetében élők értetlenül, s tehetetlenül szemlélik a folyamatot. Isten közben már régen felírta az élet könyvébe mindet. Az eseményeket, az élethelyzeteket, a döntéseket, a szavakat és a cselekedeteket. Számára nem múltba vesző emlékek ezek, hanem az örökkévalóság része. Egy ember életének minden mozzanata megmarad az örökkévalóság számára.
Pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja az örökkévalóság felé nyit utat az Egyház és a hívők számára. Isten emlékezetéből nem hullanak ki az Egyház életének eseményei, mert azok a Szentlélek ösztönzésére történtek, s emiatt legalább annyira tartoznak Istenhez, mint az Egyházhoz. Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte a Szentlélek elküldését, s ez az ígéret teljesedett be pünkösdkor, a feltámadás utáni ötvenedik napon. A Lélek egykor megértette a tanítványokkal a krisztusi tanítás igazságát, megvilágította számukra a Megváltóról szóló prófétai jövendöléseket, amelyek Jézusban teljesedtek be. Ezeket a hatásokat a Lélek ma is kifejti a megkeresztelt emberekben, illetve azokban, akik jóakarattal keresik az Istenhez vezető igazságot.
Az első pünkösd alkalmával a Lélek kiáradt az apostolokra és útnak indította őket a tanúságtétel útján. Sok kihívással, sikerrel és kudarccal járt ez az út az évszázadok során, és a jövőben is erre lehet számítani. Bár pünkösd az egyházi év egyik legnagyobb ünnepe, ez nem jelenti azt, hogy a Szentlélek működését csak ünnepi pillanatokban, jelentősebb események alkalmával tapasztalhatjuk meg. Éppen ellenkezőleg: Isten Lelke az egészen hétköznapi élethelyzetben segíti az embert: erőt ad a fáradtság idején. Vigasztalást nyújt a bánatban és lelkesedést ébreszt a lelki szárazság, kiégés idején. Lelki társként mutatkozik meg, amikor elhagyatottnak és magányosnak érezzük magunkat. Nyugalommal tölt el minket, amikor valami miatt zaklatott, háborgó a lelkünk, és utat mutat számunkra, amikor tanácstalanok vagyunk. Buzgóságra ösztönöz minket, amikor lankad vallásosságunk. Megvilágosítja értelmünket hitünk igazságaival kapcsolatban és megerősíti akaratunkat a jóra való törekvésben. Őszinte bűnbánatot ébreszt bennünk és megadja a lelki újjászületést.
Korunk problémáit látva megállapíthatjuk, hogy szükségünk van a Szentlélekre. A nemzetek között uralkodó és az egyének szívében elhatalmasodó békétlenség láttán Isten lelkétől várjuk a béke megteremtését a közösségekben és az egyénekben. A testi és lelki szenvedések láttán a Szentlélektől várjuk a testi gyógyulást és a lelki megtisztulást. A céltalan és felelőtlen emberek láttán a Szentlélektől várjuk az útmutatást az értelmes élethez és a hivatás felismeréséhez. Egyházunk botladozásait látva a Szentlélektől várjuk, hogy az evangélium erejével és igazságával megfiatalítson minket!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz minket hitünk titkainak megértésére és indíts Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: