napi evangelium






Napi evangélium


2019. május 28. – Kedd

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”

Jn 16,5-11


Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus nyíltan beszélt apostolainak arról, hogy vissza fog térni az Atyához. Arra kéri őket, hogy ne szomorkodjanak távozása miatt, mert csak ezt követően jöhet el a világba, áradhat ki a hívőkre a Szentlélek.
A Lélekkel kapcsolatban Jézus többek között azt mondja, hogy ő fogja meggyőzni a világot a bűnről. A bűn szembeszegülés Isten akaratával, az isteni törvények elvetése, az engedelmesség megtagadása. A bűn a teremtmény lázadása a Teremtő ellen. A bűn a szent Isten szeretetének visszautasítása. Az ember sokszor úgy tekint Isten parancsaira, hogy azok nem vonatkoznak rá. A Lélek majd meggyőzi őket, hogy e parancsok megtartása jelöli ki az utat az ember számára az üdvösség felé. Mások nem utasítják el eleve az isteni parancsokat, de azokat túlzott nagyvonalúsággal kezelik, s könnyen megtalálják maguk számára a felmentést. Őket majd meggyőzi a Lélek arról, hogy könnyelműségük helytelen irányba vezeti őket. Ismét mások a személyes szabadságukra hivatkozva teljes mértékben függetleníteni akarják magukat Istentől. Őket a Lélek majd meggyőzi az engedelmesség értékéről.
Egyszóval mondhatjuk úgy is, hogy a Lélek bűnbánatot ébreszt a bűnös emberben és felébreszti benne a vágyat, hogy törekedjen az életszentségre, azaz igyekezzen egyre jobban hasonlítani az őt teremtő szent Istenre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: