napi evangelium






Napi evangélium


2019. május 20. – Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”

Jn 14,21-26


Elmélkedés:

Jézus búcsúbeszédét olvassuk tovább a mai evangéliumban, amelynek végén a Szentlélek eljövetelének ígéretéről hallunk: „A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” Az Úr ígérete Pünkösd napján teljesedett be. Az apostolokra egykor kiáradt harmadik isteni személy, a Szentlélek, azóta is jelen van, működik az Egyházban. A Lélek működésének hatásait az apostolokhoz hasonlóan mi is megtapasztalhatjuk, azaz ő segít minket abban, hogy a krisztusi tanítás teljességét és mélységét megértsük. Azt is megmutatja számunkra, hogy a meghallott és megértett üzenetet, miként tudjuk életünkben megvalósítani. Krisztus ugyanis nem azt kéri tőlünk, hogy ne csupán ismerjük tanítását, hanem éljünk annak megfelelően. Ez pedig azt fejezi ki, hogy szeretjük Istent. Ezért mondja Jézus: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.”
A Szentlélek jelenléte az Egyházban és kiáradása a keresztény hívekre nem elegendő önmagában az üdvösséghez. Nem mondhatjuk azt, hogy aki meg van keresztelve és részesült a bérmálás szentségében, azaz elnyerte a Szentlélek ajándékát, az feltétlenül üdvözülni fog, hanem együtt kell működnünk életünk során a Lélekkel. Isten akarata szerint a megváltás művében mindannyiunk számára a Szentlélek az üdvösség forrása.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet szolgád által! Mindenekelőtt azért adunk hálát néked, mert hatalmas vagy! Dicsőség néked mindörökké!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: